Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
EREDMÉNYEK ÉS ZÁRÓ GONDOLATOK
nak megállapítása. Bár a szakma communis opiniója egyértelmű volt a demokratikus megoldások kívánatában, az ezzel leginkább szembenálló virilizmust — a főváros kivételével — mégsem szüntette meg törvényhozó. Ez az intézmény egyébként is sokat vitatott volt saját idejében, és ma is annak tekinthető a magyar történeti tudományosságban. A virilizmus a legújabb irodalom szerint „porosz mintára bevezetett, a vagyoni helyzet privilegizálására szolgáló választójogi intézmény [volt] a polgári Magyarországon, amely a helyi-területi szervek önkormányzati képviselő-testületeiben (törvény- hatósági bizottság, rendezett tanácsú városi, községi képviselő-testület) a legtöbb adót fizetőknek tagsági helyet biztosított.”551 A vagyoni kiváltságolás ezen módja a dualizmuskori államszervezetbe és közjogi elméletrendszerbe nehézségek nélkül volt beilleszthető, mivel akkoriban még Európa-szerte cenzusokhoz kötötték a helyi és az országos képviseletet, vagy azok legtöbbjét — nem csupán a példaadó osztrák örökös tartományokban és Poroszországban,552 hanem még a parlamentarizmus hazájában, Angliában is.553 Azonban 1918 után megváltozott az európai körkép: a női választójog folyamatos elterjedésével és a férfi választójog valóban általánossá tételével a népképviselet fogalma is átalakult, s az szociológiai értelemben is mind szélesebb társadalmi réteget illetett meg. Ez viszont mindenhol jelentős politikai struktúraváltást eredményezett: az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban is a baloldali — főként szociáldemokrata jellegű — irányzatok törtek előre a világháborút követő évtizedben, amely mondhatni megrettentette Magyarországon a kormányzatot. A hazai helyzet kialakulásában a tanácsköztársaság negatív élményének is jelentékeny szerepe volt. Mindezekre tekintettel a választójog bővítése csak kényszeredetten és lépésről lépésre haladt Magyarországon (1919, 1922, 1925, 1938), ami azonban elegendő volt ahhoz, hogy a virilizmust egyre több támadás érje. A „harmadik törvényhatósági” törvény az intézmény lényegének fenntartásával végül engedményt tett: az úgynevezett nyers virilizmust — a névjegyzék alapú automatikus bizottsági tagságot — a mérsékelttel váltotta fel, amelyben a legtöbb adót fizetők maguk közül választhattak tagokat. Ez első tekintetben a demokratizálódás irányába mutató megoldásnak tűnhet, valójában azonban arra is lehetőséget biztosított, hogy az ellenzéki vagyonos városi polgárokat a kormányzat hívei a választások útján — szervezett fellépés keretében — kiszorítsák a közgyűlésből. Miként bemutattuk: Hódmezővásárhely egyik országgyűlési képviselője, Kun Béla éppen ezért nyilatkozott akként, hogy annál még az eredeti (1870. és 1886. évi) megoldás is jobb volt. 551 Pomogyi László: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár. Bp., 2008. 1241-1242. p., lásd még Sarlós 1976, 80-83. p. 552 Az Osztrák Császárságban 1873-től állandósult a kuriális választójog, Poroszországban pedig 1849- től alkalmazták a Dreiklassenwahlrecht elnevezésű választójogi intézményrendszert; mindkettő előnyben részesítette a vagyonosabb, felső társadalmi rétegek képviseletét, miközben azok százalékos arányban, az össztársadalom egészét tekintve, jelentős kisebbségben álltak. Wilhelm Brauneder: Osztrák alkotmánytörténet napjainkig. Ford.: Kajtár István. Pécs, 1994. 200-202. p. 553 Ruszoly József: Európa alkotmánytörténete. Előadások és tanulmányok középkori és újkori intézményekről. Bp., 2005. 250-260. p., Ruszoly József: Alkotmány, választójog és választási rendszer a Német Szövetség tagállamaiban (1815-1848). Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica. Tomus VI. Miskolc, 1991. 61-90. p. 133
