Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
EREDMÉNYEK ÉS ZÁRÓ GONDOLATOK
A szakmai és politikai viták középpontjában a törvényhatóságok autonómiája, pontosabban az autonómia keretei álltak, amelyet minduntalan átlyuggatott a kormányzat centralizációs törekvése, mely — ugyan különböző okokból, de — jellemezte az egész vizsgált történelmi periódust. Ezt a keresztény, nemzeti konzervativizmus és az egyéb politikai s ideológiai irányzatok küzdelme, a jogi legitimizmus,550 valamint az Antant-kényszerpálya mellett az akkori európai közjogi változások is befolyásolták: a nyugat-európai polgári demokráciák és a közép-európai demokratikus kísérletek, nemkülönben a kialakuló és nemzetközivé táguló közigazgatás-tudomány. Ebben az instabil környezetben a hadiállapot megszűnését követően éppen tíz évig (1919-1929) azon álláspontot és megoldást követte a mindenkori — főként természetesen a gr. Bethlen István vezette — kormányzat, hogy — halogatva a nagyobb reformokat — inkább év- ről-évre meghosszabbították a fennálló közigazgatási provizóriumot. Ennek a „kunktá- tor” megoldásnak az volt a rendhagyó eredménye, hogy a törvényhatóságokban végül egyáltalán nem tartottak általános közgyűlési választásokat, sem teljes tisztújításokat, hanem csak a nagyon szükséges időközi választásokat és kinevezéseket foganatosították 1929-ig. így nagyobb részben és formailag az első világháborút megelőzően választott vármegyei és városi vezetőség volt hivatalban még 1928-ban, a közigazgatás rendezéséről szóló törvény javaslata beterjesztésének évében is. Ez nyilvánvalóan nem felelt meg sem a koreszmének, sem a történelmi idők kívánalmainak, de mégis azt figyelhetjük meg, hogy mennél inkább halogatták a közigazgatási reformokat, annál nehezebb volt azokat végül felvállalni. Az 1929. évi közigazgatási reformtörvény pedig vegyes érzelmeket és reakciókat váltott ki a maga eklektikusságával. A törvényhatóságok belső szervezetének és működésének változásai mellett a közigazgatási jogorvoslati rendszerre, a tisztviselők fegyelmi eljárására és szakmai követelményrendszerére egyaránt tartalmazott részlet- szabályokat. Ezek közül a jelen tanulmányban a szervezeti kérdésekkel foglalkoztunk, igyekezvén Hódmezővásárhely példájával és intézményeivel érzékeltetni a korszakban lévő viszonylagos állandóságot és a változásokat egyaránt. Az említett módosítások közül a szakmai és a politikai közvélemény a főispánok jogkörének bizonyos mérvű bővülését, valamint a helyi képviselet átalakításának és működtetésének módját opponálta. A főispánokra az adott időszakban különösen nagy felelősség hárult, mivel a centralizált államigazgatásban ők testesítették meg a legfontosabb decentralizált kormányzati egységeket azáltal, hogy bármikor kinevezhetők vagy éppen felmenthetők voltak a személyi igényeknek megfelelően. Ezért éppen a főispánok joghelyzetére nem tartalmazott a törvény összefoglaló módosítást, hanem az 1886. évi törvényhatósági törvény rendelkezéseit tartotta fenn látszólag. Valójában a főispáni jogkörök bővülése normatívan csak az egyéb szervezeti változásokkal együtt volt tetten érhető. A képviselet több kérdést is felvetett. Részben vitákra adott okot a törvényhatósági bizottsági tagok számának és azon belül az egyes jogcímeken bejutottak arányá550 Kardos József: A legitimista Apponyi Albert gróf. In: Auxilium Históriáé. Tanulmányok a het- venesztendős Bertényi Iván tiszteletére. Szerk. Körmendi Tamás és Thoroczkay Gábor. Bp., 2009. 155— 162. p., különösen 160. p. 132
