Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
I. FEJEZET: A KÖZIGAZGATÁS JELLEMZŐI MAGYARORSZÁGO 1919 ÉS 1944 KÖZÖTT
mes kitekintés és tájékozottság, a tudományos teljességre törekvés (közigazgatási jogtudomány, szociológia, politika, szervezéstudomány és összehasonlító közigazgatási jog), valamint a közigazgatási jogdogmatika nagyfokú fejlesztése.18 Magyary munkásságával összefüggésben legtöbben az 1930-ban a miniszterelnökhöz benyújtott, a hazai közigazgatás racionalizálási tervét tartalmazó programot szokták kiemelni. A száznyolcvannégy oldal terjedelemben megfogalmazott program mellett a tudós szakmai elképzeléseiről további művei, valamint a közigazgatási intézet számos, értékes kiadványa nyújtanak részletes tájékoztatást.19 Mivel az utóbbiak vizsgálata nem illeszthető jelen tanulmányunk keretei közzé, e helyütt csupán a racionalizálási program téziseit foglaljuk össze röviden.20 Magyary a közigazgatás több irányú fejlesztésének, „racionalizálásának” feladatát kora egyik közszükségletének tekintette, nem csupán Magyarországon, hanem a „győzteseknél és a semlegeseknél” is; miként írta: „szükség van rá mindenütt először azért, mert a nemzetek történelmében időről-időre, generációról generációra el kell végezni az állami berendezés továbbfejlesztésének munkáját, amely kötelezettség elismerése a legnemesebb értelemben vett konzervativizmussal is együtt jár. A világháború hatása ennek a revíziónak szükségességét mindenütt tudatosította.” Ezt a felismerést alapjaiban a bekövetkezett gazdasági, tudományos és szociális változások — a tág értelemben vett ipari forradalom — indukálták: az igazgatási munkamegosztásnak, a szervezésnek és az irányításnak, valamint a szakképzettségnek oly fokra emelését igényelték, amely megfelel a tervszerű cselekvés és a minden irányú előrelátás terhes követelményének. Mindezt Magyary találóan közigazgatási nagyüzemnek nevezte. Ehhez társult hazánkban sajátos okként a trianoni békeszerződés nyomán elszenvedett területi, társadalmi és gazdasági veszteség is. Helyesen világított rá arra, hogy a hazai közigazgatás intézményrendszerének egészét kell szem előtt tartani a reformok tervezésében, mivel az állami és önkormányzati igazgatás szorosan és bonyolult módon fonódott össze Magyarországon. Ezért a változtatást nem lehetett kizárólag az állami szinten végrehajtani; ahhoz a területi közigazgatást is érinteni volt szükséges. Mi több: egyensúlyt kellett teremteni a centrális hatalom és az önkormányzatiság között, mivel az utóbbi nélkülözhetetlen a modern államban. Ezt a problematikát tekintette a közigazgatás szervezése tengelyének.21 Lényegesnek tartotta továbbá a közigazgatás területi beosztásának újragondolását és a benne mutatkozó anarchia megszüntetését, amely elsősorban — de nem kizárólag — a területi elcsatolások okán keletkezett. Javasolta e végből egy különbizottság felál18 Szamel 1976, 411-413. p. 19 Pl. Magyary Zoltán: A magyar közigazgatás racionalizálása. A m. kir. miniszterelnök úr elé terjesztett javaslat. Bp., 1930. 184 p., Magyary Zoltán: A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének biztosítása. A m. kir. miniszterelnök úr elé terjesztett javaslat. Bp., 1931. 30 p és két melléklet; Hantos Gyula: A magyar közigazgatás területi alapjai. Emlékirat. Bp., 1931., Magyary Zoltán (szerk.): A magyar közigazgatás tükre: közigazgatásunk és eljáró szervei. Bp., 1932., Mártonffy Károly: A szabatos törvény. A jogszabályok szerkesztése és közzététele. Bp., 1932. 20 Magyary Zoltán: A magyar közigazgatás racionalizálásának programja. Magyar Közigazgatástudományi Intézet. 4. szám. Bp., 1932. 21 Uo. 3-5. p. A racionalizálás fogalmáról lásd még Liszievicz Nándor: A racionalizálásról. Városi Szemle, 1943. 4. szám. 613-624. p. 12
