Antal Tamás: Hódmezővásárhely törvényhatósága 1919–1944. Fejezetek a magyar városigazgatás történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 27. (Szeged, 2010)
IV. FEJEZET: A SZABÁLYRENDELET-ALKOTÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN
árut helyben tovább is adta, vagy olyan járművel és módon foglalt helyet a piacon, hogy az a szabályrendelet hatálya alá tartozott, ugyanis az áruval meg nem rakott, de a piac területén várakozó jármű után is kötelező volt helypénzt szedni. E rendelkezések nem vonatkoztak a vásározókat vagy magát az árut a piacra szállító olyan járműre, amelyről értékesítést nem folytattak, és a kirakodás után a helyszínről távozott. Szintén nem volt helypénzzel róható azon szállítójármű sem, amelyet a tulajdonos avégből állított a vásár területére, hogy ahhoz a tulajdonát képező, eladásra szánt, nagy lábasjószágokat kiköthesse. A megvásárolt árut elszállítandó érkezett járművek egy óránál rövidebb idejű berakodás esetén ugyancsak mentességet élveztek, valamint azok is, amelyek után aznap a helypénzt egyszer már megfizették. A felállított sátrak, állványok és bódék utáni fizetési kötelezettség akkor is fennállt, ha azokat ténylegesen nem vették igénybe.495 A fizetendő helypénz mértékét az elfoglalt terület nagysága határozta meg. Általában a földön igénybe vett terület után kellett megállapítani a helypénzt négyzetméterenként számolva. Ha azonban a sátor az alapzatán legalább ötven centiméterrel túlterjeszkedett, vagy ha az alapzaton kívüli részen árut tároltak, az így megnövekedett egész földterületet számításba kellett venni az összeg meghatározásakor. Az egy sort alkotó rúdon vagy kötélen elhelyezett áruk tekintetében annyi négyszögméter után volt fizetendő a helypénz, mint ahányszor két folyómétert a sor kitett. A megfizetett helypénz csupán egynapi árusításra jogosított, s csak a fizetést teljesített díjkötelesnek biztosította a vásártér használatát. Ha az áru akként cserélt gazdát, hogy azt ugyanazon piaci (vásári) helyen a vevő továbbértékesítette, ismételten ki kellett fizetni érte a helypénzt. A beszedéséről az adóhivatal kiküldött szemlészei a helyszínen gondoskodtak, akiket a ténylegesen begyűjtött helypénzek után évente megállapított jutalék illetett meg. A polgármesternek jogában állt az előre, egy összegben történő megfizetésre is engedélyt adni. A város a helypénzszedési jogot haszonbérbeadás útján is gyakorolhatta.496 A helypénzszedők az összegnek megfelelő hivatalos nyugtabárcát szolgáltattak a jogosult részére, amelyen a dátumot lyukasztással jelölték meg. E bárcákat az árusoknak az adott nap folyamán meg kellett őrizniük, mivel közben az ellenőrök azok felmutatására kötelezhették őket. A nyugtabárcák nem voltak forgalomképesek, azokat másra átruházni nem lehetett. Ha a helypénz megfizetését a kötelezett vonakodott teljesíteni, jogosult volt a beszedő bármely ingóságát foglalás alá és őrizetébe venni, s a városi zálograktárban elhelyezni. Egyúttal nyugtát állított ki, amelynek felmutatásával — és a helypénznek 48 órán belüli megfizetésével — a tulajdonos kiválthatta dolgait. Ha a helypénzszedő valamely tárgyon kézi zálogjogot létesített, akkor azzal az adóhivatalban kellett elszámolnia a nap végén. A zálogtárgyakat — ha nem váltották ki még a zálogba vétel napján — nyilvános árverésen haladéktalanul értékesítették, majd abból a helypénz összegét szabályszerűen elszámolták. Az értékesítési árnak azon felüli részét a tulajdonos külön kérelmére fizették csak ki, ellenkező esetben az a városi szegényalapot illette. A 495 Uo. 22-25. p. 496 Uo. 26-28. p. 118
