Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)
II. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON
tv. formájában hirdettek ki, s az 1971. évi tanácsi választások napján lépett hatályba (1971. április 25.). 236 c) A harmadik tanácstörvény jelentősége A tanácsok húsz éves működésének tapasztalataira és főként az új gazdasági mechanizmus, valamint a „szimulált" piaci viszonyok indukálta gazdasági és politikai változásokra figyelemmel 237 a magyar országgyűlés 1971-ben új tanácstörvényt fogadott el (1971. évi I. tv.), amely a korábbiaknál árnyaltabban, ám a rendszer lényegét fenntartva szabályozta a területi és helyi szintű közigazgatást. A továbbfejlesztés lényegét az MSZMP X. kongresszusának azon kissé ellentmondásos elhatározása képezte, hogy növekedjék a tanácsok önállósága, tevékenységük szakszerűsége, és ezzel egyidejűleg tegyék hatékonyabbá a központi irányítást. A jogszabály szerkezete és tartalma is jelentős fejlődést mutatott elődeihez viszonyítva: ugyan továbbra is keret jelleggel, de a korábbiakhoz képest számottevően több konkrétummal szabályozta a tanácsok és szerveik működését 75 szakaszban. A törvény nagy hangsúlyt fektetett a tanácsok népképviseleti jellegének bizonyítására mondván, hogy azok az általuk képviselt választók megbízásából, területük lakosságának nevében és érdekében tevékenykednek — ekként képviselik a lakosságot. így a harmadik tanácstörvény legfontosabb nóvuma a tanácsok önkormányzati jellegének elvi elismerése és gazdasági önállóságuk növelése volt. Ezzel eltért attól a korábbi, megkérdőjelezhetetlennek tetsző felfogástól, mi szerint helyi érdek létezhet ugyan, de az önálló döntési kompetencia csak a központi irányítást illeti meg. Az államhatalom gyakorlásának mérsékelt decentralizációja vette kezdetét azzal, hogy a 2. §-ban — fenntartva a demokratikus centralizmusnak nevezett szervező elvet — a tanácsokat népképviseleti-önkormányzati államhatalmi szervekként definiálta a jogalkotó. Ennek érdekében az állandó tanácsi bizottságokat megnyitotta a nem tanácstagok előtt, elsődlegesen a szakértői munka területén. Természetesen mindez a valóságban még messze állt a nyugat-európai típusú par exellence önkormányzástól, de lényegesen jobban hasonlított a demokratikus intézmények által követelt megoldáshoz, mint az elődei. Ugyanakkor a törvény megőrizte az államigazgatási jelleg hangsúlyozását is, amelyet kiegészített azzal, hogy a hivatali munka szakszerűségének emelését, a köztisztviselők személyes felelősségének fokozását és a még mindig meglévő bürokrácia megszüntetését jelölte meg távlati célul. 238 236 OGYN 1971. 42. ülés. 3222. hasáb 237 BEREND T. IVÁN-RÁNKI GYÖRGY: A magyar gazdaság száz éve. Bp., 1972. 227-304., BEREND T. IVÁN: A magyar gazdasági reform útján. Bp., 1988. 177-366., BEREND T. IVÁN: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon. 1945-1975. Bp., 1979. 142-156. 238 OGYI 1971. 59. szám. 639-640., 656-657., VARGA JÓZSEF: A tanácstörvényben megfogalmazott elvekről. Ál 1971. szeptember. (9. szám) 769-783., október (10. szám) 865-879., november. (11. szám) 961-975., BIHARI OTTÓ: AZ önkormányzat egyes kérdései tanácsainknál. Ál 1973. február. (2. szám) 97101., SZELESTEY GYÖRGY: A tanácsok népképviseleti-önkormányzati jellegének érvényesülése. Ál 1980. április. (4. szám) 375-377.
