Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

II. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON

Fogalmi ellentmondásként azonban hozzátette: „a helyi tanácsok működésük területén az egységes államhatalom képviselői", ebből fakadóan a törvényjavaslat felszámolja az állami és önkormányzati közigazgatás „nemkívánatos" kettősségét. A gyakorlatból az egyes szakigazgatási szervek, az osztályok mindennapi tevékenységének jelentőségét emelte ki, amelyek irányítását a végrehajtó bizottságok és a minisztériumok végzik majd.

80 A helyi tanácsok legjellemzőbb tulajdonságának a mozgékonyságukat és rugalmasságukat tulajdonította — ebbe a bürokráciamentességet is beleértette —, mivel a rendszernek nem bürokratákból, hanem tevékeny káderekből kellett állnia. Ez utóbbiak azonban nem csak dolgoznak, hanem bírálhatnak is, mivel — nézete szerint — a szocialista állam nem fél a nép bírálatától: „nálunk a dolgozó nép és az államhatalom akarata egy". Hogy ez mennyire „természetes", Sztálintól idézett, minek lényegi üzenete ebben állt: „szovjet szervezeteink és más tömegorganizációink egyetlen fontos politikai vagy szervezeti kérdést sem döntenek el a Párt vezető utasítása nélkül." Ezek után kérte az országgyűléstől a törvényjavaslat elfogadását.

81 Hasonló szellemiséggel szólalt fel Kristóf István képviselő is. A második világháború vége („a felszabadulás") előtti magyar közigazgatást — teljes képzavarral — félfeudálisnak, nagytőkésnek és népnyúzónak nevezte egyszerre, ezzel szemben a tanácsokról szóló törvény megalkotását a szocializmus alapjainak megteremtéseként értékelte, majd a Szovjetuniót és Sztálint éltette, amely hosszantartó, ütemes tapsot eredményezett a teremben. Ennek nyomán ő is a szovjet főtitkárt idézte: „két alapvető funkció jellemzi a kizsákmányoló állam tevékenységét. Az egyik a belső feladat: kordában tartani a kizsákmányolt többséget, a másik a külső feladat: kiterjeszteni az államnak, az állam uralkodó osztályának területét más államok területének rovására".

82 A Habsburg-dinasztia és félreérthetetlenül Horthy Miklós energikus bírálata után a volt „burzsoá önkormányzatok" tartalmukban történő átformálásáról értekezett, amelyeket a fejlődést gátló állami szervek közé sorolt. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a nemesi vármegye a nemesek kiváltságit védte, a városi önkormányzat pedig a burzsoázia érdekeit — a dolgozó néppel szemben. Részletesen „elemezte" a Horthy-korszak idejének „dzsentri földesurak, a tőke és a klerikalizmus" által irányított törvényhatóságait mondván, hogy az államhatalom központi tisztviselői a községeket, a városokat és a megyéket „járószalagjukon vezették, elsősorban azzal, hogy gazdálkodásuk a kormányzat kénye-kedvétől függött". A községi elöljáróságokról és képviselő testületekről is meg volt a véleménye: azokat szokásosan a „kulákok kupaktanácsának" minősítette.

83 A korábbi intézményekkel szemben azonban a tanácsokat a demokráciát kiteljesítő szerveknek tekintette, amelyek feladata „mozgósítani a dolgozók milliós tömegeit, értékesíteni a tömegek tapasztalatait, éberségét, mindennapos segítségét az állam ügyeinek intézésében". Ebben a felfogásban számára a tanácsok rendszere egy harmo80 OGYN 1950. 27. ülés. 21-22. hasáb 81 OGYN 1950. 27. ülés. 23. hasáb 82 OGYN 1950. 27. ülés. 24-25. hasáb, lásd még KRISTÓF ISTVÁN: Beszéd a helyi tanácsokról szóló törvény országgyűlési tárgyalásán. Ál 1950. április-május. (4-5. szám) 234-242. 83 OGYN 1950. 27. ülés. 26-28. hasáb