Antal Tamás: A tanácsrendszer és jogintézményei Szegeden 1950-1990 - Dél-Alföldi évszázadok 26. (Szeged, 2009)

I. FEJEZET: A TANÁCSRENDSZER TÖRTÉNELMI ÉS ELMÉLETI HÁTTERE

megválasztott tanácsok tagjainak joghelyzete is lényegesen különbözött a polgári kori vagy mai értelemben vett önkormányzati képviselőkétől. Kezdve ezt azzal, hogy jobbára nem is képviselőknek nevezték őket — kivéve Csehszlovákiában és Romániában —, hanem népi küldötteknek. A küldött mint képviseletet ellátó személy mandátuma minden esetben kötött volt: ez abban nyilvánult meg, hogy elvben valamennyi országban visszahívhatók voltak megválasztásuk után. Ez nem biztosított számukra döntési szabadságot, mi több: függelmet valósított meg a politikai vezetés irányába. Ugyanakkor burkolt utasítási jogot is biztosítottak a „választók" számára a rendszeres beszámolási kötelezettség előírásával (imperatív-limitatív megbízatás). Ez utóbbi önmagában még nem volna problémás, csakhogy a küldöttek munkáját valójában a párt értékelte, és az elmozdítás jogát is az gyakorolta a valóságban.

49 Ennek markáns jele volt, hogy a népi demokrácia első két évtizedében Magyarországon érdemi tanácstagi felszólalásokat nem is mondottak; minden küldött lelkesen üdvözölt minden előterjesztést. A tanácsok rendelkező és végrehajtó szervei kollegiális szervek, a végrehajtó bizottságok voltak, ettől elérőén az NDK-ban és Csehszlovákiában nevezték őket tanácsoknak, de ez ott sem tévesztendő össze a képviseleti testülettel. Egyedüli kivételt Lengyelország jelentett, ahol vajdák, városelnökök, kerületvezetők és nagyközségvezetők mint egyszemélyi szervek végezték e feladatokat. A bizottságokat minden országban közvetett módon, vagyis a tanácsi szerv saját tagjai közül választotta, általában a népfront jelölése alapján. A végrehajtó bizottságok mindig kettős függésben álltak: részint felelősséggel tartoztak az őket választó tanácsnak, részint a felettes tanácsi testület végrehajtó bizottságának. Ezzel önálló döntési autonómiájuk valójában még a helyi ügyekben sem volt mindig: a határozataikat bármikor megsemmisíthették a hierarchiában felette álló területi szervek.

50 Ugyan ezt a legtöbb alkotmány finomítani próbálta azzal, hogy a kontroll csak törvénysértés esetén gyakorolható, valójában azonban célszerűségi szempontokat is figyelembe vettek. A lengyel alkotmány például expressis verbis tartalmazta, hogy a felettes tanács megsemmisíthette az alsóbb fokon álló tanácsi szerv határozatát akkor is, ha az „összeegyeztethetetlen" volt az állam politikai irányvonalával. Az utóbbit pedig mindenkor az állampárt határozta meg. A hazai tanácskorszak első két évtizedében a hierarchia nem csupán a végrehajtó bizottságok, de az egyes tanácsok mint testületek viszonylatában is fennállt. Ekként nyilvánvaló, hogy a hatalmi ágak vertikális megosztása nem érvényesült, mi több: a népi demokratikus államok kifejezetten tagadták annak létjogosultságát. Az állami intézményrendszert egységesnek és osztatlannak tekintették, amelyben az irányítást a dolgozó munkásság és parasztság végzi az állampárton keresztül, amely egyedüli orákuluma a társadalmi érdekeknek. Legfeljebb az állami feladatok differenciáltságát ismerték el.

51 Ebből következik, hogy a tanácsok nem voltak valódi önkormányzati szer49 BIHARI OTTÓ: AZ államhatalmi-képviseleti szervek elmélete. Bp., 1963. 137-154., BIHARI OTTÓ: A tanácsok államhatalmi jellege. Ál 1965. április. (4. szám) 358-370., DR. BALLÁ SÁNDOR: A tanácsi küldötti mandátum jellege. Kézirat, 34 p. Lelőhelye: Csongrád Megyei Levéltár, tanácsi iratok. 50 BIHARI: AZ államhatalmi... i. m. 228-231. 51 BEÉR JÁNOS: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon (1945-1960). Bp., 1962. 5-9., BEÉR JÁNOS-KOVÁCS ISTVÁN-SZAMEL LAJOS: Magyar államjog. Bp., 2

1964. 200-219., SZAMEL