Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

felszabadulás előtti és utáni szakaszai között nincs olyan törés, mint nem egy társadalomtudós esetében konstatálhatjuk, s ide vezethető vissza az a tény is, hogy amit fiatal kutató korában írt, azt éppúgy könnyen beépíthette nagy záró kötetébe, az Altalános településföldrajz oldalaira, mint kései dolgozatait. Visszatérve kitűzött célunkhoz, Mendöl munkásságának történeti megalapozottságáról, a história művelőivel közös vagy nekik is szóló eredményekről akarunk megemlékezni. Legelőször az 1928-ban megjelent Szarvas földrajza kötelez erre bennünket. A természeti földrajzi viszonyok alapos ismertetését követő és a munka egyik felét jelentő „Az ember szerepe a táj életében és képében" című fejezet az ún. emberföldrajzi irányzat egyik maradandó alkotása, s ma is kitűnően használható történeti szintézis. A Szarvas városát érintő helyismereti irodalom szép számban rendelkezésre álló és értékes termékein kívül felhasználta a kor új eredményeit megtestesítő publikációkat, köztük Györffy István és Kóris Kálmán írásait. Vélhetően Györffy hatására, Mendöl egyes kulcskérdések megválaszolásához levéltári kutatásokat is végzett Szarvas város anyagában. Mintaszerűen elemezte az 1801-1811 közötti határtérkép adatait, feltárta a Mária Terézia idején született s a jobbágyterheket egységesítő urbáriumban rögzített szarvasi viszonyokat s az urbáriális iratok alapján az 1800-as évek elejéig történt változásokat. Adatokat jegyzett ki a város tanácsülési jegyzőkönyveiből (1846-1848), s felvázolta a határ művelésági és birtoklási arányainak fejlődését az 1854., 1883., 1897. és 1907. évi telekkönyvek segítségével. A forrásismeret és a helyi megfigyelések alapossága révén a kitűnő historikus felkészültségű Mendöl a város múltjának meghatározó folyamatait és fordulóit új megvilágításba helyezte. Az Alföld egészére vonatkozó érvénnyel állapította meg az ártér és az árvízmentes szint érintkezésénél történetileg kimutatható energikus településvonal fontosságát Szarvas példáján. A termelésnek a térszíni adottságokhoz történő igazodását, a tanyarendszer kialakulását és funkcióját számos új adattal és önálló koncepcióval tárgyalta. A mai idők helytörténészeit megelőzve ismerte fel Mendöl az 1845-ben kötött szarvasi örökváltsági szerződés és a legelőelkülönítés valóságos jelentőségét, rámutatott a paraszti földéhség alapjaira, jól érzékelte az alföldi mezővárosok — köztük Szarvas — 1890 utáni lemaradásának tényezőit. Kisméretű, de nagyon gondosan megtervezett térképvázlatai mintaszerűek. A Szarvas földrajza érthetően a történészek és az etnográfusok gyakran idézett forrása lett, s egyik alapmunkának tekintették az akkoriban megerősödő Alföld-tudományban. Sikerét szemlélete, módszeressége, a földrajzi és a történeti tényezők valóban komplex tárgyalása alapozta meg. A Szarvas földrajza kapcsán leszűrhető általánosabb megállapításokat a korabeli történetírás eredményeivel egybevetve Mendöl külön is összefoglalta „A magyar falu életrajzának néhány vonása" című tanulmányában. (Debreceni Szemle, 1929. 381399.) A honfoglalástól a XIX. század végéig terjedő áttekintés a történetírás geográfiai megerősítésén kívül nem hoz érdemleges új megállapításokat, annyiban mégis említést érdemel, hogy előtanulmánya volt 1932-ben megjelent Táj és ember c. kis könyve hazai vonatkozásainak, de a Magyar Művelődéstörténet-beli munkáinak is. Az 1933/34-es franciaországi tanulmányút idején Mendölt az emberföldrajz és a történetkutatás kapcsolatai, s annak tanulságai behatóan foglalkoztatták. Ennek bizonysága a történettudomány vezető orgánumában, a Századok hasábjain 1935-ben publi-