Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

egy se nő fel közülük a számontartott élvonalba. Talán ez is lehet az oka, hogy a szegedi teljesítményeket a Századok eléggé éles kritikával fogadja, legtöbbször azonban elhallgatja. A véletlenek összejátszása, hogy egyetlen jelentős történész se volt szegedi származású, aki a szülőföldhöz kötődés szálaival istápolta volna a helyi kutatást. (Hogy ennek jelentősége lehetett, mutatja pl. Békés megye esete: SZABÓ KÁROLY, MÁRKI SÁNDOR, KARÁCSONYI JÁNOS, ZSILINSZKY MIHÁLY személyes részvétellel és szerteágazó baráti szervezéssel mozdította elő Békés megye múltjának feltárását, teremtett kontaktust a tudományos műhelyekkel.) Szegeden nem alakult meg — bár tervezték — olyan lokális történeti társulat sem, mint pl. Temesvárott, amely évtizedeken át tervszerű kutatást és publikálást biztosított, egészen az első világháborúig. Az önálló kiadványok mellett a szegedi Dugonics Társaság évkönyvei csak kisebb részben adtak helyet történelmi tanulmányoknak. Az érem másik oldalát is megnézve el kell mondanunk ugyanakkor, hogy a magyar történetírás vezető alakjai számára — a históriai szemlélet következtében, a középkorra koncentrálás, a feudális múlt megszépítő kiemelése miatt — a dualizmus korában nem jelentettek különösebb vonzást a várostörténet kérdései, velük csak elvétve foglalkoztak. A Történelmi Társulat — meglehetősen szerény keretek között és még szerényebb hatásfokkal — csak a megyei monográfiák tartalmi egységesítésére tett kísérletet (PESTY FRIGYES 1872. évi terve, TAGÁNYI KÁROLY 1894. évi bírálata és módosítása), a város- és községmonográfiákkal csak az összehangolt követelményeket kevésbé tükröző recenziókban foglalkozott a Századok hasábjain. Az árvíz utáni szegedi történeti kutatás vezető alakja, REIZNER JÁNOS városi főjegyző, majd az 1881-ben alapított Somogyi-könyvtár igazgatója, a liberális polgárság szemléletének helyi képviselője. A nyolcvanas évek derekán újrakezdődő publikálás az ő munkájával indul. 1884-ben látott napvilágot A régi Szeged 1. kötete: A negyvenes évek és a forradalom napjai Szegeden, majd 1887-ben a 2. kötet: A kőbárány és a kun puszták pere. Miután e munkák eredményeit később tárgyalandó monográfiájába is belefoglalta, itt csak annyit említünk, hogy az 1. kötetben a reformkor és a 48-as forradalom sok új adatot nyújtó, polgári szemszögű ábrázolását adja, kiemelve a Szeged életében vezető szerepet szerzett és az árvíz utáni konjunktúra idején versenytársakkal fenyegetett családok elődeinek érdemeit. A történeti érdemekre hivatkozás a polgárságtól sem volt már idegen. A 2. kötet Szeged város saját vagyonának, kiterjedt földbirtokainak históriai igazolását is szolgálta, fő érdeme azonban a török utáni fél évszázad egyik lényeges kérdésének tüzetes feltárása. REIZNER a szegedi polgárság, a gyorsan gyarapodó, feltörekvő helyi burzsoázia érdekeinek jól felkészült megfogalmazója volt Szeged és Délmagyarország című dolgozatával is (1894), amikor történeti érvekkel és saját kora célkitűzéseivel indokolva igazolta Szeged vonzáskörének kiszélesítését, a nemzetiségi területek elmagyarosítása végett kormánytámogatást igényelve. A nyolcvanas évek terméséhez, egyúttal REIZNER millenáris monográfiájának előkészítéséhez a maguk témakörében hasznosan járultak hozzá a szinte egyidőben megjelenő, gazdag eredeti anyagra épülő egyháztörténeti munkák: OLTVÁNYI PÁL A szegedi plébánia és a t. piarista atyák szegedi krónikája (1886), PAP JÁNOS A piaristák Szegeden (1720-1886) szintén 1886-ban, LÖW IMMÁNUEL-KULINYI ZSIGMOND A sze-