Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN
A FÖLSZABADULÁS ELŐTTI SZEGEDI HELYTÖRTÉNETÍRÁS MÉRLEGE A Szeged múltját korszerű monográfiában feldolgozó, új vállalkozás egyik legjelentősebb kezdeti feladata az elődök helytörténeti munkáinak számbavétele, kritikai mérlegelése és sokoldalú felhasználása. A várostörténet-írás szegedi öröksége számos tekintetben gazdag, bár összességét tekintve mind a témaválasztás, mind pedig a színvonal dolgában heterogén. Az egyetlen reális és igazságos aspektus, amelyből a korábbi teljesítményt megítélhetjük, az adott időszak történetszemléletének, a helytörténeti kutatásban megvalósult és a mi szemünkben legjobbnak tartott eredményeinek a zsinórmértékül vétele. Egyértelmű világossággal látnunk kell a polgári korszak szegedi helytörténészeit irányító osztály érdekeket, a tollúkat vezető szűkebb vagy tágabb rétegérdekekkel együtt, összefüggésben az országos történetírást jellemző eszmeiséggel. A históriai tények egyoldalú, célzatos csoportosítása és értékelése a tájékozott mai kutató előtt gyakorta nyilvánvaló. Tömegével fordulnak elő ugyanakkor a régi munkákban olyan téves megállapítások, nemegyszer meggyökeresedett vélemények is, amelyeket csak az eredeti források alapos ismeretében lehet észrevenni és helyesbíteni. A napjaink számára elfogadhatatlan értékelések születésében az ideológiai és csoportszempontok éppúgy közrejátszottak, mint a kutatói tájékozatlanság, a módszerbeli elmaradottság vagy a források hiányos áttekintése. A ma élő történész következetes kritikai alapállásában az eszmeiséggel szerves kapcsolatban kell érvényesülnie a mély — a régi szerzőkét messze meghaladó — forrásismeretnek, s ezzel összefüggésben a sokoldalúan bizonyított, új eredményeket hordozó értékelésnek. A helytörténetírás mai funkciójának, a történeti kutatások egészében játszott szerepének reális felismerése, ebből adódóan a helytörténet kutatóira háruló általános és sajátos feladatok minél teljesebb vállalása teszi teljessé a követelményeket. Amikor az elmondottak szellemében vázlatos áttekintésre vállalkozunk a felszabadulás előtt publikált szegedi helytörténeti munkák — és érintőlegesen az itt folyó várostörténeti kutatás társadalmi, szervezeti és személyi háttere — kapcsán, tudatában vagyunk az előttünk álló akadályoknak. Annak, hogy egy-egy kiadvány részletekbe menő vizsgálata után lehetne csak árnyalataiban is megbízható értékelést adni. Ezt nem tarthatjuk feladatunknak, elvégzésére az illető történeti korszakok, a részproblémák legjobb ismerői a hivatottak. Úgy véljük, a polgári kori történetírói törekvések és eredmények általánosabb számbavétele is kínál annyi tanulságot számunkra, hogy érdemes rá időt szentelni. ***
