Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

Mai szemmel nézve különösen szerencsésnek kell tartanunk, hogy a megye általános históriáját és az egyes helységek múltját leíró I—II. kötetet ilyen módon tehermentesítette, egységüket megőrizte. 1895 tavaszán élénkültek meg újra a monográfia körüli tárgyalások. Miután az 1885-ben született monográfia-bizottságból a tagok elhalálozása, illetve elköltözése miatt egyedül Dobay János volt a megyében, 1895 május végén újraalakította a testületet a megyegyűlés. Dobay mellett — többek között — Oláh György tisztifőügyész és Veres József orosházi lelkész — mindketten érdemes alkotásokat felmutató helytörténészek — is a bizottság tagjai lettek. A végleges kivitelezés szervezésében különösen Oláh György segített sokat. A legnagyobb terjedelmű részt tartalmazó I. kötetnek az őskortói 1695-ig (a török kiveréséig) terjedő fejezeteit 1895 július közepén mutatta be Karácsonyi kéziratban a megyének. A monográfia-bizottság ezt látva, fontos döntéseket hozott: A tavasz folyamán még érvényben volt elképzeléssel szemben a kézirat tudományos elbíráltatásának mellőzését határozták el. Indoklásul hivatkoztak arra, hogy bíznak Karácsonyi történetírói hitelében, képzettségében, lelkiismeretességében. Utaltak rá, hogy Karácsonyi figyelembe vette a Haan munkájáról készített akadémiai bírálat szempontjait. Végül a legsúlyosabb okként a határidőt említették: hosszabb időt igénylő lektorálás esetén lehetetlenné válik a monográfia megjelenése a millenium esztendejében. Az eredmény mutatja, hogy Karácsonyi rászolgált a bizalomra, végső mérlegelésben mégis igazságtalannak kell tartanunk ezt a megoldást, ha a Haan munkája körüli eseményekre gondolunk. A szakmai bírálat még jobbá tehette volna a monográfiát. Az I. kötet nyomdakész kéziratát 1895 augusztus elején, a II. és III. kötetét pedig 1896. február 16-án adta át Karácsonyi az alispánnak. A monográfia így — a sokoldalú anyaggyűjtést is beleszámítva — négy esztendőnél rövidebb idő alatt készült el, illetve jutott el a nyomdakész állapotig. Szerzője napi munkája mellett rengeteget s igen termékeny módszerrel dolgozhatott, lendületét ma sem volna könnyű felülmúlni. Említést érdemel a monográfia ma teljes joggal kiemelkedő forrásértékűnek elkönyvelt képanyagának, mellékleteinek keletkezéstörténete. Az 1895 tavaszán kialakult végleges illusztrációs terveket részint a szerző, másrészt a megyei közigazgatási apparátus segítségével lehetett megvalósítani. Az alispán elrendelte, hogy minden helység küldje be régebbi és újabb pecsétjének lenyomatát. Az ennek alapján készült rajzok a II. kötetben kaptak helyet. A községek költségén, alispáni szervezésben készültek el a közölt város- és községfényképek is. Nem minden község akarta magát megörökíttetni. Doboz, Pusztaföldvár, Kondoros képviselőtestülete többszöri felszólításra sem vállalta a különösebben nem jelentős anyagi áldozatot. Gyula 9, Békéscsaba 8, Szarvas 4, Orosháza és Szeghalom 3-3 képet fizetett, a többi község egyet-kettőt. Tudatosan, korjellemző szándékkal helyezték el a monográfiában a gyulavári uradalomról készült felvételeket és a tanyai életről szóló képeket, meg az akkoriban átadott Körös-hidak ábrázolását. A népviseletet bemutató képeket szintén be akarták szerezni, de a felkért megyei birtokos nem teljesítette előzetes ígéretét. Az épületeket ábrázoló fotókat jórészt Békés Gyula gyulai fényképész csinálta, 3 tanyafényképet Oláh György kérésére Bleyer Aladár (a később nagyhírűvé emelkedett Székely Aladár) gyulai fényképész készítette. Mindezt azért is jó mdnunk, mert a megjelent képek jórészén csak a kliséket készítő — s néhány eredeti felvételt is vállaló — Divald Károly jeles budapesti