Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

mély folytat mezőgazdasági tevékenységet. Az egyéni gazdaságok között a mi megyénk és Bács-Kiskun megye egyformán 10,38 százalékot művel hazánk teljes szántóterületéből, mint „csúcstartók". Békés megye gazdasági szervezetei a saját kategóriájukon belül az ország 7,8 százalékát művelik meg. Tehát mindkét kategóriában „súlyosak" vagyunk. A birtokviszonyok körül visszaköszönnek a kiegyezés után már világosan látható megyei jellemzők. Az egyéni gazdaságok közötti nagy aránytalanságok különösen feltűnőek, hasonlítanak az 1895-ben és 1935-ben összeírtakhoz. Most a gazdaságok 56 százaléka egy hektáros vagy annál kisebb, s további 22 százaléka egy-öt hektár közötti területtel rendelkezik. Ezek egy kisebb része megfelelő befektetéssel és speciális termelési profillal stabilizálhatja magát, különösen kétlaki családok esetében. A vegyes gazdálkodást, vagy állattartást, vagy növénytermesztést folytató és a farmgazdaság kategóriába potenciálisan vagy máris besorolható gazdaságok (50 hektár fölöttiek) aránya mindössze 0,85 százalék. Tizenkét és fél százalékot képviselnek az öttől ötven hektárig birtokoló gazdaságok, amelyek egy részéből belterjes farmgazdaság lehet. Nem kell azt különösebben bizonygatni, hogy — amikor jobban érdemes lesz földet vásárolni — az életképes vagy azzá válni próbáló farmgazdaságok a sok töredékföldes gazdaság területének megszerzését előtérbe helyezik, a birtokkoncentráció erősödni fog. A birtoknagyság alapján tett következtetések viszont nemigen találkoznak az 1999-re bevallott termékérték alapján levonható megállapításokkal. Eszerint a megyében az egyéni gazdaságok 32 százaléka nem érte el az évi egy millió forint termékértéket (amelynek nyilván a kisebb hányada volt a tiszta jövedelem). Kerekítve 40 százalékot képviseltek az egymillió és ötmillió, 28 százalékot az ötmillió fölötti termésértéket produkáló gazdaságok. (Régen tudott tény persze, hogy az ilyen alkalommal bevallott arányok nem mindig megbízhatóak.) Figyelemre érdemes az összeírásból az a ténysor is, amely szerint a megyében (a hat kistérség átlagában) egy- és ötmillió közötti termékérték előállításához 16 hektár, ötmillió fölöttihez pedig 65,5 hektár megművelésére volt szükség 1999-ben. (Az átlag mögött persze, a földminőség eltérései miatt 41 és 112 hektár közötti „szóródás" rejtőzik.) Az arányok hozzásegíthetnek bennünket annak a felrajzolásához, hogy mekkora agrárnépesség eltartására lehet képes egy-egy terület, illetve település, korszerű körülmények és az annak megfelelő jövedelmi viszonyok mellett. A sok bizonytalanságnak kitett gazdasági szervezetek csoportjában 2000 tavaszán 576 hektár szántóterület jutott átlagosan egy gazdaságra a megyében. A csoportban az ezer—ötezer hektár közötti gazdaságok foglalták el a rájuk jutó (azaz az egyéni gazdaságok nélküli) termőterület 59 százalékát, Mezőhegyessel együtt a 72 százalékát. Az egyéni gazdaságokhoz mérten a vetésszerkezetben mutattak lényegi eltérést a gazdasági szervezetek. A kukorica az egyénieknél a vetésterület 38 százalékát, a nagy gazdaságokban pedig csak a 25 százalékát foglalta el. 6,5 százalékkal szemben 10,5 százalékot kívánt az ipari növénykultúrák, három százalékkal szemben nyolc százalékot a takarmánynövények vetésterülete a gazdasági szervezetek javára. A másik figyelmet érdemlő különbség az állattartásban mutatkozik: a lecsökkent megyebeli szarvasmarha-állomány (64 618 db) több mint kétharmadát a gazdasági szervezetek tartják. A