Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

sertésállomány több mint hatvan százaléka és a juhok négyötöde a parasztgazdaságok­ban van. A sertések száma a fele körül van a tizenöt-húsz évvel korábbinak. Békés megyének a dél-alföldi régióban az ezredfordulón elfoglalt helyét külön elemzéssel lehetne kibontani. A hat kistérségből öt reálisan egymás mellé állítható, összemérhető, a túl nagy kiterjedésű, de belül eléggé differenciált békéscsabai kistér­ség mutatóit igazából a településsoros adatokkal együtt lehet majd értékelni. (A kistér­ségi adatok „lehúzzák" Békéscsabát.) A régió három megyéje közül Bács-Kiskun és Csongrád megye szőlő- és gyümölcstermelő kistérségeinek hozzánk képest igen ked­vező mutatói, arányai tűnhetnek föl a hozzáértőknek. A megyén belüli különbségek a szeghalmi és a sarkadi kistérségek természetadta, meg az eddigi mostohább kezelésből eredő hátrányait rajzolják ki, sok szempontból indokolva támogatásuk szükséges vol­tát. *** Ezzel a vázlatos áttekintéssel azt kívánjuk elősegíteni, hogy a viharsarki agrárvi­lág mai (de nem egyszer a jobbágyfelszabadításig vagy még korábbra visszanyúló) gondjai és még jó ideig tartó vajúdása általános közügy legyen. Nyilvánvaló, hogy ez az országrész a lényegét tekintve akkor is jó ideig „agrármegye" lesz, amikor a lakos­ságának már csak negyede-ötöde lesz korszerűen élő „őstermelő". De biztosan meg­marad a fontossága a „második lépcsőnek" is, azaz a megújuló, igényesebb élelmi­szeriparnak, a továbbító kereskedelemnek, a termékek tárolásának és szállításának, az életközeli agrárképzésnek és agrárkutatásnak, az agrár-infrastruktúra fejlődésének, a falusi-tanyai turizmusnak, a termékeinket jó étvággyal elfogyasztó vendégseregnek, s sok minden másnak, ami a mezőgazdaságban gyökerezik ezután is. Ez utóbbiak több embert foglalkoztatnak majd, mint a közvetlen termelés, s el is kopik majd idővel a már ma is halványuló választóvonal az „őstermelés" és a második fokozat között. Be kell látnunk, hogy az útkeresés remélhetőleg célravezetőbb, eredményesebb új szaka­sza még ezután következik. Nemzedéki szemszögből talán ez lesz a bonyolultabb, a nehezebb. A fiatal generációk idekötése nem lesz könnyebb. Az a tény már többször bizonyságot nyert, hogy az ötletszerű ábrándok, az élet valóságával ellenkező, bármily nagydobra vert célkitűzések szinte törvényszerűen zsákutcába, csődhöz vezetnek. Minden gondolkodó ember érezze át, hogy ő is szoro­san érdekelt abban, milyen úton-módon lehet elérni a mai világ fejlettebb részén érvé­nyesülő színvonalnak a mi táji vonásaink szerinti összetevőit, hordozóit. Eddig méltán sokra tartott, büszkeséggel említett termőhelyi adottságainkhoz bizonyára hozzá tudjuk adni az európai töltésű szakmai és általános műveltséget, az elődöktől örökölt szor­galmat, leleményességet és közéleti felelősséget. Bárka, 2001. 4. sz. 47-54.

Next

/
Oldalképek
Tartalom