Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

lovagias elemeket sem nélkülöző „fraternizálásnak" az orosz frontról ismerjük a legtöbb példáját, s lengyel-ukrán-orosz térségből a lakossággal való kapcsolatteremtésnek is. A szerbek iránti óvatos bizalmatlanságnak van magyarázata, az olasz területeken kialakult távolságtartó magatartásnak kevésbé. A Kárpátokon belül élő románok s a közülük származó katonák, tisztek körében (akár „közösökről", akár honvédekről beszélünk) csak a háború utolsó szakaszában mutatkozott érdemi szembefordulás, a saját nemzeti érdekeik iránti nyíltabb vonzódás. Ugyanígy a cseheknél. A magyar katonák és a parasztság tudtak róla, de nem tartották komolyabb veszélynek. Igazából azzal sem számoltak, hogy a központi hatalmak lesznek a háború vesztesei s a Monarchia széthull. A kapituláció utáni felbomlás általánossá válása és gyorsasága az abban teljes mértékben részes magyarokat is meglepte. A háború második feléhez érkezve — a frontokon szerzett tapasztalatok és a hátországi „civileket" sújtó terhek fogadtatásának tudati összegzéseként — többnyire a felszín alatt, de 1917 őszén, 1918 elején már nyíltan is, egyre inkább érvényüket vesztették a hatalmi fogantatású szabályozásokban és a polgári érintkezésben rögzített, illetve elfogadott magatartási normák. Az érvénytelenné válás tendenciáját az alárendeltség bármilyen formája elleni csendes szembefordulás táplálta, s végső fokon ez rendítette meg az államrendet, a hatalmat mikroszinten is. A háború elején még magasabbra értékelt magatartási és életvezetési pozitív összetevők — általában a keresztény követelmények, a gyengébbek kímélése és segítése, a lovagiasság, a kölcsönös segítés, az emberi munka és szellemi teljesítmény elismerése és védelme, az alapvető szabadságjogok érvényesítése — félreszorítása, negligálása, önkényes értelmezése, kijátszása jóformán az első puskalövéssel elindult a folytonos erősödés útján. A fronton és a hátországban egyaránt megmaradt, sőt a háborús intézkedések nyomán még élesebben látható gazdasági-társadalmi-művelődési ellentétek tompítása helyett a vezető rétegek és az őket követő módosabbak jártak az élen a meghirdetett normák, a gazdasági korlátozások figyelmen kívül hagyásában. Az egyházak hangadó személyiségei közül jónéhányan megpróbálták jogos istenverésnek, tisztítótűznek minősíteni a háborút, a krisztusi humanizmus hirdetését össze akarták „hangolni" az ellenség megsemmisítését kívánó hadicélokkal. Magatartásuk hozzájárult a vallástalanság erősödéséhez, elősegítette a frontokon, s főleg az összeomlás után a baloldali radikalizmus, a bolsevizmus gyors térhódítását. A feudális világba visszanyúló népi egyenlőségeszmény felerősödését, a paraszti önkormányzat régi formáinak újraélesztési kísérleteit szintén a háború által indukált folyamatok tudati vetületének tekintjük. A társadalomban a háború alatt elég széles körben „zsinórmértékké" vált negatív összetevők (kivételkeresés, tisztességtelen szerzés, az irányítás nem tűrése, a korrumpálás, a szociális érzéketlenség stb.) mint negatív magatartási és életviteli normák rombolták tovább a paraszti értékrendet. E rombolás további vetülete az azonos társadalmi szférában elhelyezkedők körében, így a családban is érvényesített és korábban a közösség által kikény szeri tett erkölcsi keretek fellazítása vagy teljes semmibe vétele: a házastársi viszony, az apai, az anyai, a gyermeki íratlan kötelezettségek 1914 előtt ritka kivételnek mondható megtagadása. De ide tartozik az a magatartás-forma is, amely a fronton kötelezőnek számított, itthon pedig tragédiákat szülhetett s kiváltotta az állami erőszakszervek néha érthetetlenül keménynek látszó, elrettentő célú intézkedé-