Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

II. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

A társadalmi válaszfalak, a társadalmi rétegződés mindezek nyomán nemcsak ugyanolyan merev maradt, mint a forradalom előtt volt, hanem egyre fokozódott a távolodás, a vagyoni különbségek mértéke is. 1863-ban 44 996 munkaképes agrárproletárt írtak össze Békés megyében. (S. SÁNDOR P. 1951. 238.) Ez a hatalmas bérmunkás sereg a nyári időszakot leszámítva már nehezen és csak alacsony részért-bérért tudott munkát találni. Az átmeneti rendszer tőkehiánnyal küzdő nagybirtokai a munkaerő-felesleget nem tudták lekötni. Az uradalmi cselédség száma az ötvenes évek elején mindössze 500 főre becsülhető Békés megyében. Az 1870-es évekig ez a szám alig változott. A folyószabályozások, vasútépítések megindulása hozott tömegesebb munkalehetőséget 1855-től fogva, nemegyszer távolabbi vidékeken is. A megyebeli uradalmak a takarás idején időnként mutatkozó emberhiány pótlására az abszolutizmus éveiben is szívesen fogadtak föl olcsóbban dolgozó felvidéki vagy bihari vándormunkásokat. A Habsburg-önkényuralom időszakának eddig ismertetett általános viszonyai között azonban több olyan — hatásában jórészt később jelentkező — változás bontakozott ki vidékünkön is, amelyek a tőkés agrárfejlődést jelentősen erősítették. 1855-ben végleges terv alapján megindult a Körösök és a Berettyó szabályozása. A terv végrehajtásához e folyók Békés megyébe eső szakaszainál mintegy 800 000 köböl földet kellett kézi erővel megmozgatni. 1855-1861 között ennek közel a felét megmozgatták, 1863tól 1870-ig a nagyobb munkálatok szüneteltek. (GALLACZ J. 1896. I. 448-450.) Az ármentesítések, a legelőfeltörések eredményeként tovább nőtt a szántóföld területe és aránya. Az 1840-es évek elején kimutatott 34,5%-os területi részesedése 1852-ig 43,5%-ra, 1860 tájáig 47,4%-ra, 1865-ig 50,9%-ra emelkedett Békés megyében. A legelő aránya a negyvenes évekbeli 43,5%-ról 1860 körűiig 26,3%-ra csökkent. (PALUGYAI I. 1853. IV. 46-48.; Magyarország művelési ágak... 1865. 64-67; KONEKS. 1866. 19-21.) A legelők fogyása szorosan összefüggött két következménnyel: egyfelől az állattartás istállózó formájának erősödésével és az állomány bizonyos mértékű szerkezeti átalakulásával, másfelől pedig a takarmányt adó kukorica, árpa, zab, lucerna vetésterületének emelkedésével, jelentős részben a gabona-vetésterület rovására is. Az 1850es évek első felében még a megye nagyobb részében dívott a legeltető juhászat. Ez fokozatosan a gabona számára kevésbé alkalmas sárréti, bihari pusztákra, más távolabb fekvő uradalmi földekre szorult, s ott meg is maradt. A tanyai gazdálkodás a felosztott legelőkön, a tagosított földeken gyorsan terjedt, még fontosabbá vált a lovak igavonó szerepe. Legnagyobb arányban a szarvasmarha-állomány nőtt. (5. táblázat.) Az (PALUGYAI I. 1853. IV. 64.; 1870. évi népszáml. 484-485.) adatok egyértelműen cáfolják azt a közhitet, amely szerint az állattartásban a legelők feltörésével súlyos törés állott be Békés megyében is. Elegendő legelő már a negyvenes években sem volt. Az istállózó állattartás erősödése arra mutat, hogy a tanyás gazdálkodás kiszélesedésével együtt az állattartásban egyértelmű belterjességi törekvések jelentkeztek. A tanyák körül általában nem hagytak legelőt, a közlegelő kicsi volt, távol is esett, a tanyákon csak „vetett" takarmánnyal etették a jószágot. A legeltetés csak mellékes szerepet játszott. A települések körüli közlegelőket a belterületi állattartók használták leginkább.