Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

Majd csak 1855-től tapasztalható, hogy egyes városok — gyakran cserélődő — polgármesterei (nevezték őket főbíróknak is) és tanácsai próbálták részben függetleníteni magukat. A települések az előnyszerzés érdekében a főhivatalnokok megvesztegetésének eszközétől sem idegenkedtek, máskor meg a joghézagokat használták ki. Az 1859 nyarán elszenvedett solferinói vereséggel elindult felbomlási folyamatban Bach 1859. augusztus 22-i menesztése az összbirodalmi tervek kudarcát is jelképezte. A bécsi kormányzat az 1859 áprilisában kiadott, hosszú ideig készült, a korábbi merev előírásokon némileg lazító új községi (főként a városok „belszerkezetét" rendező) törvényt már nem tudta bevezetni. Az 1860 tavaszától, különösen Széchenyi öngyilkossága, a pesti tüntetések hatására a nyilvánosság elé lépett függetlenségi mozgalmakban a magyar alkotmányosság visszaállítása volt a legátfogóbb követelés.

7 Hogy az elfogultság gyanúját is elhárítsuk magunkról, zárásul idézzük Berzeviczy Albert 1922-ben írt véleményét: „a Bach-rendszer... hosszú időre ... compromittálta Magyarországon az állam fogalmát és intézményeit. Megtanította rá a magyar embert, hogy az államban ellenségét lássa ... gyűlöljön olyan intézményeket, melyek nélkül állam és jogrend nem is képzelhető s melyeket azután az alkotmányos korszakban is csak nehéz küzdelemmel sikerült a nemzettel megértetni és elfogadtatni."

8 Hozzátehetjük: Ebben a súlyos és tartós torzulásban az önkormányzati autonómiák megbéklyózása a politikai elnyomással egyenértékű, annak alárendelt részt testesített meg. Autonóm közösségek a magyar történelemben. Szerk. Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 2003. Bibliotheca Cumanica 4. p. 181-194. 7 A Bach-korszak itt érintett kérdéseivel alaposabban foglalkozó újabb alföldi helytörténeti feldolgozások közül az alábbiakat használtam fel: RUSZOLY JÓZSEF: A közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervezete. In: Szeged története 3. 1849-1919. Szerk. Gaál Endre. 1. rész. Szeged, 1991. 19-29. IFJ. BARTA JÁNOS: Debrecen az abszolutizmus korában (1849-1867). In: Debrecen története 3. (1849-1919.) Szerk. Gunst Péter. Debrecen, 1997. 7-29. LABÁDI LAJOS: Szentes város közigazgatása és politikai élete 18491918. Tanulmányok Csongrád megye történetéről XXII. Szerk. Blazovich László. Szeged, 1995. 17-39. GÉCZI LAJOS: Csanád megye igazgatásának átszervezése a neoabszolutizmus első éveiben (1849-1854). In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből X. Szerk. Blazovich László. Szeged, 1986. 63-102. KOMORÓCZY GYÖRGY: A közigazgatás 1850-1944 között. In: Hajdúböszörmény története. Szerk. Szendrey István. Debrecen, 1973. 121-129. BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: A Jászkun Kerület igazgatása 1745-1876. i. m. 145-164. UÓ: Közbirtokosságok a Jászkun Kerületben. In: Uő: Jászkunok a XVIII-XIX. században. (Történelmi és néprajzi tanulmányok.) Csokonai História Könyvek. Debrecen, 2001. 23-44. MÁRKUS ISTVÁN: Paraszti önkormányzat a magyar rendi társadalomban és a kapitalizmus kiépülése idején. In: A helyi cselekvés. Szerk. Köles Sándor-Varga Csaba. AK Füzetek. Bp., 1988. 39-47. SZABÓ FERENC: Békéscsaba mezőgazdasága az örökváltságtól az első világháborúig. In: Tanulmányok Békéscsaba történetéből 1. Szerk. Kristó Gyula és Székely Lajos. Békéscsaba, 1970. 123-144. UÓ: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860-1868 között. In: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988. 281-300. Uő: Közigazgatás és politikai viszonyok. In: Hódmezővásárhely története II. 1848- 1918. Főszerk. Szabó Ferenc. Hódmezővásárhely, 1993. 84-125. UÓ: Közigazgatás és várospolitika 1849- 1867. In: Makó története 1849-tól 1920-ig. Szerk. Szabó Ferenc. Makó nonográfiája 5. Makó, 2002. 5-24. 8 BERZEVICZY ALBERT i. m. 5. (Előszó)