Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

rabbi választott tisztségviselők és hivatalnokok helyett már mindenütt csak a „tisztának" bizonyult új vagy újra kinevezettek dolgozhattak (vagy maradhattak meg) a közigazgatás legalsó szintjétől kezdve. A kinevezés, vagy az akár azonnali felmentés, elbocsátás joga az adott település jogállása és a kinevezendő személy „rangsorbeli" helye szerint a kerületi főnök vagy a királyi biztos (1850-től „megyefőnök") kezében volt. Az állami „személyzeti" tevékenység hierarchiájának legalsó, de legdöntőbb fokán a városokat, községeket közvetlenül ellenőrző, irányító járási szolgabírák (1850ben főszolgabírák, a jászkunsági és a hajdúsági városok fölött a kerületi kapitányok) álltak. Ok működtek közre a kiválasztásban, ők küldték „felfelé" a többnyire meghatározó, nemegyszer kirívóan szubjektív személyi minősítéseket, jellemzéseket. Ebben az egész Bach-korszak folyamán nem történt változás. A szakszerűséget, az igazgatásban való jártasságot mind a városok élére kinevezett polgármesterek, főbírók, mind a tanácsnokok (a város népességének nagysága szerint 8-10-12 fő), mind a jegyzők esetében a magasabb vagy az alacsonyabb szintű jogi, néha csak a középiskolai végzettség kívánalma biztosította. A többi tisztviselő képzettsége meglehetős vegyesnek mondható, kivéve (ha volt) a mérnököt, az orvost, a leginkább sebészi oklevéllel bíró halottkémet. A Bach-éra 1850 elejétől 1853. április végéig tartó részének (a Bach-féle provizóriumnak) a hosszabb első felében a kizárólag végrehajtó mozgástérre szorított, de állami érdekű tennivalókkal túlhalmozott városi ügyintézés csak testületi formában történhetett. Minden beérkező megkeresést kötelező volt a tanácsülés elé terjeszteni. Egy felsőbb utasítás kézhezvétele után a tanácsnak azonnal intézkednie kellett a szűkre mért határidőhöz kötött teljesítés megszervezéséről. Ezt a főszolgabíró sűrűn és sürgetően, közvetlenül számonkérte. Ha a tanács a rendelkezést végképp nem látta végrehaj thatónak, a járási főszolgabíró véleményével ellátva „alázatos kérelemmel" fordulhatott ugyan a megyefőnökhöz, de nagyon kevés eséllyel a kedvező döntésre. (A központosított igazgatás szempontjából kevésbé fontos vagy közömbös előterjesztéseket másfelől gyakran „elfektették", félretették.) *** A leginkább állami érdekből fontos ügyek azonnali intézésére leszűkített hatáskörű, kis létszámú tanácsok úgyszólván teljes kiszolgáltatottságukban is beleütköztek városuk olyan fontos kérdéseibe, amelyekben a lakosság teljes mellőzésével, kizárásával, a lakosság kárára nem mertek, de nem is tudtak dönteni. Ezek többnyire a lokális megítélés szerint súlyos, nagy összegre, értékre kiterjedő, szerteágazó vagyoni és gazdálkodási ügyek voltak. Kiemelkedett a már elkülönített vagy elkülönítésre váró, de még fel nem osztott közös legelők használatának az állattartó lakosok egyetértésével történő évenkénti szabályozása, szoros ellenőrzése, a jobbágyfelszabadítással a város tulajdonába-kezelésébe jutott ingatlanok, különféle jogok bérbeadása, a település kölcsönügyleteinek kézben tartása, a helyi adók kirovása és beszedése, de a szerény kommunális fejlesztések biztosítása is. A települések és lakosságuk közvetlen és alapvető vagyoni érdekeit a földadó bevezetésekor, a telekkönyvezéshez szükséges helyszí-