Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA
ségi mozgalmak feltámadásának „megelőzésén" túlmenően — nagy vonalakban a stabil birodalmi rendszer már említett kiformálásának hatalmi eszközeit és módszereit is meghatározták: A közvetlenül a katonai vezetés alá rendelt, tartományi felépítésű polgári kormányzatot, a közigazgatás direkt állami szervezését, irányítását és fenntartását, az állami törvénykezési szervezet kiépítését, egyben az igazgatástól való teljes különválasztását, a szakhivatalok és a rendészeti szervek hálózatának megszervezését. Az 1849. március 4-én közzétett olmützi alkotmányban mindezek már körvonalazást kaptak, utóbb még szigorúbban próbálkozott velük a birodalmi kormányzat. 1851 utolsó napján, amikorra a jelzett nagy átalakítás tartalmilag megvalósult, a császár az alkotmányosságot teljesen el is törölte. Mondanivalónk szemszögéből az a legfontosabb, hogy Magyarországot nemcsak az 1849 áprilisi trónfosztás előtt (a Pragmatica Sanctio szerinti közjogi alapon) a bécsi udvar által is elismert országgyűléstől akarták megfosztani a birodalomba történő teljes bekebelezés során. Az ország területén a népképviselet vagy a közös akarat alapján bármikor életre hívott, bármilyen érdemi közfeladatot ellátó önkormányzatok valóságos működését is meg akarták szüntetni. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a forradalmi idők megyei, városi és községi területi-települési önkormányzatait kívánták eltörölni, a többit (erősen leszűkítve és folytonos ellenőrzés mellett) megtűrhetőnek látták. A rendkívül mereven elképzelt, teljes centralizmus jegyében 1849 nyarán a véglegesen bevonuló császári csapatok magasabb parancsnokainak alárendelt, jóelőre kiválasztott császárhű magyarok is érkeztek (polgári biztosi majd királyi biztosi címmel) 6 . Azonnali feladatuk a hadsereg ellátási, elhelyezési, szállítási igényeinek teljesítését megszervezni képes települési és a megyei, a járási közigazgatási tevékenység helyreállítása, továbbá a debreceni trónfosztás híveinek a vezetésből történő eltávolítása volt. Arra is ügyeltek, hogy ne csak közismert, hanem ugyanakkor vagyonos férfiakat vonjanak be a felelős helyi igazgatási irányításba, akiktől hivatali mulasztás esetén a fenyítésül kiszabott pénzbüntetést (a „rendbírságot") vagy a kártérítést bármikor be lehet hajtani. A tisztségviselői és hivatalnoki illetmények egyébként viszonylag magasak voltak. A kinevezések alapján gyorsan megszervezett igazgatás általában népszerűtlen helyi vezetőinek biztatása és védelme érdekében olyan rendelet is született, amely a népi bosszúállás esetére (például ha a főbíró vagy a jegyző házát ismeretlenek felgyújtották) kimondta a település egész lakosságának egyetemleges kártérítési felelősségét. Ilyenkor a kárösszeget az adók módjára kirótták és soron kívül behajtották. A királyi biztosok — a több megyére illetékes kerületi főispánokkal, mint hivatali feletteseikkel együtt — az illetékes katonai parancsnokokkal „egyeztetve" az apparátusokban a legkisebb beosztású írnokokig terjedően végrehajtották a sok vegzálással járó (1850-185l-ben újra megismételt) „purifikációt", azaz ellenőrzött elszámoltatásukat a forradalmi időkben tanúsított személyes magatartásukról. A számonkérés kiindulópontja mindig a benyújtott önéletrajz volt. 1849 augusztus dereka-vége tájától a ko6 Dolgozatunk innen kezdve főként az utolsó jegyzetben hivatkozott helytörténeti irodalomra, igen jelentős arányban pedig a Bach-érából több szolgabíróság, két megyehatóság (Békés-Csanád, Csongrád) és három mezőváros (Hódmezővásárhely, Makó, Békéscsaba), valamint több község fennmaradt levéltári fondjainak tanulmányozására épül. A részletező forráshivatkozásokat itt terjedelmi okokból nem adhatjuk meg, azokat részben a következő jegyzetben felsorolt publikációk tartalmazzák.
