Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

érdekelt városoké, az Alföldön átfutó vasúti fővonalak imponálóan gyors kiépítése. Széchenyi Pest-Buda centrikus tervét követve 1853 és 1873 között minden nagyobb alföldi városba eljutott a vasút, már a csomópontok is végleg kialakultak. 1853-1857 között Ceglédtől Kecskeméten és Szegeden át Temesvárig, Szolnoktól a Nagykunságon át Debrecenig, 1858-ban Püspökladányon keresztül Nagyváradig, illetve Békéscsabán át Aradig, 1859-ben Debrecentől Miskolcig készült el az új vonal. 1868-ban Aradtól Gyulafehérvárig, 1869-ben Szegedtől Szabadkán át Zomborig, 1870-ben Szegedtől Vásárhelyen és Orosházán keresztül Békéscsabáig, Nagyváradtól Kolozsvárig futottak már a mozdonyok. 1871-ben Temesvárt összekötötték Araddal, Debrecent Nagykárollyal, Nagyváradot Gyulán át Békéscsabával, 1873-ban Szolnokot Hatvannal. Ez utóbbiak nagyobb része már ún. átlós fővonal volt. A további időszakokra már csak a mellékvonalak létesítése várt, ami zömmel 1895 tájáig, végképp pedig 1912-ig lezárult. (Az 1890-es évtizedtől átadott vonalak növekvő arányú része már keskeny nyomtávú volt.) A vasút alapvető változásokat hozott magával, amelyek általános fejlesztő hatása az 1870-es évtizedtől bontakozott ki. A vasútépítések legélénkebb szakaszából kimaradt, illetve nem fővonal mellett fekvő számos alföldi város viszont egy időre vagy végleg árnyékhelyzetbe jutott (pl. Szentes, Csongrád, Szarvas, Túrkeve, Kalocsa), köztük csomóponthoz közeli megyeszékhelyek is (Nagykalló, Gyula). Az oktatás-művelődés szférájában a kormányszervek az alsófokú oktatásra figyeltek elsősorban. A kötelezővé tett, de teljes körben meg nem valósult iskolázáshoz az 1850-es években már a tanyavilágban is egyszerű iskolák nyíltak, az egyházak, a szülők és a városok költségén (Szeged, Kecskemét, Makó stb.). A középfokú intézményekre a Bach-rendszer súlyos csapást mért: a birodalmi „normák" (az ún. Entwurf) alapján olyan magas tanárlétszámot és más követelményeket írt elő a „nagygimnáziumok' részére, hogy azok száma az Alföldön 17-re esett vissza, s megnőtt a négy- vagy hatosztályos „kisgimnáziumok" száma (2l-re).' Az 1860-as években 31 alföldi városban működött középiskola (néhány helyütt már kettő). A főgimnáziumokból 12 római katolikus, 5 pedig protestáns volt. Az algimnáziumok közül 13-at működtettek a protestánsok. Az 1850-es évtizedben érte el működése csúcspontját az akadémiai tagok kiváló sorát tanárai között tudó nagykőrösi főiskola. A művelődés más ágazataiból az 1865-ben megnyitott debreceni színházat, továbbá a nagyobb városok hírlapindításait kell kiemelni. A magyar forradalom leverése után konszolidálódott Habsburg-birodalom tervei között a nagy többségben lévő római katolikus egyház államegyházzá tétele is szerepelt. Ennek a fő akadályai az autonómiájukhoz a fenyegetések ellenére ragaszkodó protestáns egyházak voltak. Az 1859-ben kiadott ún. protestáns pátens miatti ellenállásukból az Alföldön széles hatású politikai mozgalom lett, a hatalom kénytelen volt visszavonulni. Mint ahogy kénytelen volt eltűrni a Széchenyi (1860) vagy Teleki László (1861) halálát követő nyilvános gyászünnepségeket. A nagytájunk számos pontján 1858-1860-ban felbukkant földkövetelő parasztmozgalmakkal szemben viszont — a földbirtokosság helyeslése mellett — azonnal karhatalommal léptek fel. Az 1860-1861. évi rövid alkotmányos időszak utáni provizórium enyhébb módszerekkel járt. A bécsi kormány az 1860-as években először a földbirtokosságot és az