Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25. (Szeged, 2008)
I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA
földi elhelyezkedésükön, a tanyánkénti víznyerést biztosító kutak létesítésén, másrészt említett jogi megítélésükön, igazgatási kezelésükön túlmenően — legfőképp a bennük, illetve a hozzájuk tartozó területen folytatott termelés jellege és szerkezete különböztette meg. Tulajdonosaik és azok családtagjai, cselédjei annak megfelelően építették, lakták, bővítették és szerelték fel, ahogy azt a szántóföldi gazdálkodás éves menete, s vele együtt az állattartás megváltozó struktúrája kívánta. A szórványtelepülés kategóriájába tartozó tanyák szaporodása a parasztkézbe került szántóföld gyarapodásának, továbbá öröklés vagy adás-vétel miatti osztódásának a velejárója volt. Fejlődésük pedig a gazdálkodás módosuló szerkezetének, a jövedelem alakulásának, majd az elemi infrastruktúra, főként a közlekedés lehetőségének a függvénye, illetve következménye lett. A tanyarendszer kiformálódásának az itt általában vázolt menetéhez képest (szinte kistájanként) természetesen jelentős időbeli, funkcionális, társadalmi és a települési formában (bokortanyák, sortanyák stb.) is tapasztalható eltérések mutatkoztak. A meghatározó az „anyavárosnak" a családok tevékenységére épülő termelési és társadalmi életébe való betagolódás volt, amely településenként szintén más és más jellemző vonásokkal érvényesült. A GABONATERMESZTÉS TOVÁBBHULLÁMZÓ HATÁSAI A gazdálkodásban a növénytermesztést megerősítő, összetett „nagy váltást" az Alföld kétharmada — az ebben tapasztalatokkal rendelkező, amellett állami gondoskodást és szakirányítást élvező — Délvidékhez képest szembetűnő különbségekkel, helyenként évszázados lemaradással érte utol. Többek között Szeged, Kecskemét, Debrecen, Kiskunhalas, Nagykőrös, Mezőtúr, Karcag, Túrkeve, Kisújszállás, Hajdúböszörmény és a többi hajdú-város, a nagy- és kissárréti települések (nemegyszer a természeti viszonyaik miatt) területük jelentős részén nem lehettek a váltás gyors követői. Jó néhány ponton eleve nem is a gabonatermesztés jelentette a járhatóbb, jövedelmezőbb utat. A hátrány szintén városonként, sőt határrészenként, kistájanként nagyon eltérő mértékben, számos kivétellel maradt meg, s idővel leküzdötték vagy eleve megváltozott. A felzárkózás főként a vizek megfékezése, a termőhelyi adottságok jobb felismerése, a tanulékonyság és az értékesítési (közlekedési) lehetőségek, a tapasztalatok hatására játszódott le. Beszédes példája az elmondottaknak a sikeres gabonatermesztésre viszonylag frissen átállni képes városok, megyerészek érzékelhető „felfutása". Ez a fejlődés tette az előnyös elhelyezkedésű Szegedet a Délvidék fő gabonapiacává. Szegednél a tiszai, Baja esetében a dunai vízi szállítás jelentett különösen nagy előnyt. A Bega hajózhatóvá kiépítése, és 1807-ben a szintén hajózható Ferenc-csatorna elkészültével a két nagy vízi út összekötése (mintegy tíz-tizenkét napot igénylő kerülőt kiváltva) újfent és főként a délvidéki gabonaértékesítést segítette, s mintegy félszázadra Baját emelte fel. A németföldi piacokra a bánáti és Tisza-vidéki búzát, dohányt eljuttató dunai szállítás elérhetősége Szeged és vidéke számára vált különösen fontossá. Ennek kö-