Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - VIII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKEK A KORABELI GYAKORLAT TÜKRÉBEN
Harsányi Gábor képviselőre bízták, aki el is végezte feladatát, s a július 4-i közgyűlés már az esküdtek kijelöléséről (a szolgálati lajstromról) értesülhetett. Ez még rendben is lett volna, csakhogy a július 31-i ülésnapon felolvasták az igazságügy-miniszter azon körrendeletét, amelyben arról számolt be, hogy az izraelitákat némely városokban a listákról szándékosan mellőzték. Ekkor Debrecen nyugalommal tudomásul vette a rendeletet mondván, hogy a jogorvoslatra megfelelő időt hagyott — aki panasszal akart élni, megtehette azt. Azonban — miként kiderült — Debrecen is a „némely városok" közé tartozott: a miniszter válaszában sérelmezte, hogy „[...] a városi közönség az esküdt bíráskodást egyedül jognak tekinti, melynek élvezete egyedül a jogosítottak tetszésétől van feltételezve [...] Az esküdtbíráskodás nem egyedüli jog, de olyan törvényes kötelezettség is, amely alól magát senki, annál kevésbé a polgárok egy egész osztálya törvényes ok nélkül ki nem vonhatja [...] Az esküdtszék életbe léptetését nem szabad egyesek közösségétől függővé tenni." Ezért ismét felszólította a közgyűlést: tegyen eleget az esküdtképességet igazoló lista helyes megalkotásának (1848: XVIII. tc. 17. §). 813 A közgyűlés válaszában kifejtette, hogy szerinte mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el, mivel az izraeliták polgárosítása addig nem történt meg, ergo nem kívánták a városi polgárjoggal nem rendelkezőket kötelezettséggel terhelni, mivel „kötelességet jog nélkül alkotmányos felfogás szerint képzelni nem tudunk". Másrészről pedig a rendelkezésre álló három nap alatt jogorvoslati igénnyel állítólag az érintettek nem is léptek fel; ezek alapján a közgyűlés szinte kikérte magának a gyanúsítást és elvárta, hogy a miniszter a törvényhatóság eljárását minden törvényesnek ismerje el (csupán egyetlen képviselő terjesztett elő indokolt ellenvéleményt). Egyébként nem kívánták a határozatukat megváltoztatni, s a méltányosság elvéről sem kívántak szót ejteni. 814 Természetesen a vita folytatódott: a miniszter válaszában 1867. november elején jelezte, hogy „jónak látta a városi közönség az izraelitáknak az esküdtek lajstromába leendő utólagos felvétele iránt [...] kiadott újabb rendeletemet folyamat nélkül hagyni, s az érdemben szeptember 25-[é]n 194/6659 sz. alatti felterjesztésében az esküdtek megállapítása körül követett alaki eljárások helyességét vitatván, ebből oly következtetést vont, hogy a kormány felügyeleti jogát semmisítené meg". A miniszter ismét felszólította a várost, hogy végre egészítse ki azt a lajstromot. 815 A közgyűlés végül engedett; elrendelte a teendők megvalósítását, de kijelentette: „egy, a törvényhozás intézkedésének fenntartott ügyben, közkormányzati úton, alaki eljárás szine alatt jött létre oly elvi kérdést érintő döntő határozat, amely a sarkallatos törvények értelmében 813 HBML IV. B. 11067a. 5. ügyiratszám, (a továbbiakban: üsz) 41., 42., 57., 124., 194., az esküdtek jegyzékéről lásd: AH 1867. új I. évf. 2. szám. július 4.; valamint még MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 39-41.p., 83-84.p. 814 HBML IV. B. 1106/a. 5. üsz. 194., AH. 1867. 38. szám. szeptember 26., 41. szám. október 3.; a sajtóvétségek felett ítélő esküdtszékek tagjainak kiválasztásáról lásd az 1867. május 17-én 307. sz. alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet (A sajtóvétségek felett ítélendő esküdtszékek felállítása iránt) 6-12. §-át. MRT 1867. II kiadás. Pest, 1871. 92-94.p. 815 A m. k. igazságügyministernek 1867. september 10-én kelt rendelete Debrecen város közönségéhez, az izraeliták esküdtszéki képességére vonatkozó utasításnak teljesítése iránt. MTRT 1867. Pest, 1868. 416-418. p.
