Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

MÁSODIK RÉSZ - VIII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKEK A KORABELI GYAKORLAT TÜKRÉBEN

egyedül csak a törvényhozás illetékes tényezői által lett volna jogosan kimondható". Egyszersmind emlékiratot fogalmaztak az országgyűlés számára, amelyben beszámoltak a történtekről, és lényegében a kormányra hárították át a felelősséget, mivel kérték annak kimondását, hogy az „[...] igazságügy minisztériumnak akkor lett volna kötelessége az izraeliták minősítését érvényesíteni, midőn a sajtóügyi bíróságok szervezésére az országgyűléstől felhatalmazást nyert".

816 Olajként a tűzre öntve a sértett közgyűlés azt is kijelenteni követelte, hogy „[...] ha a nemzet ily eljárás ellen óvást nem tesz, ezen előzetes eset példájára megérthetjük, hogy alkalmilag egy másik, nem a felvilágosult eszmék kívánalmainak hódoló kormány kísérletet tehet törvénybe ütköző törekvését a nemzet közérzületével egyenes ellentétben álló irányban hasonlóképpen közkormányzati rendelet útján érvényesíteni".

817 A fenti tényálláshoz megjegyzésként annyit fűzünk, hogy nem tudjuk osztani a közgyűlés álláspontját, mivel az izraeliták egyenjogúsítása tulajdonképpen megtörtént, még ha az 1849. évi „A zsidókról" szóló (IX.) tc. megalkotása nem is felelt meg mindenben a törvényes kívánalmaknak. Ezen tc. 1. §-a szerint „A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tevén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép[p] a magyar álladalom határain belől született, vagy törvényesen megtelepedett mózes vallású lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel, annak bármelly hitű lakosai bírnak". Ráadásul az 1867. május 17-i sajtóesküdtszéki rendelet kiegészítéseként megalkotott, s 1867. július 17-én kihirdetett igazságügy-miniszteri pótrendelet 13. pontja expressis verbis rendelkezett az izraelita esküdtek eskütételének módjáról.

818 És — bár Debrecen talán nem értesült róla, de — Pest városát is felszólította egy igen terjedelmes és a saját stílusához viszonyítva meglehetősen indulatos rendeletében Horvát Boldizsár a hasonló hiányok pótlására, melyben jogos észrevételét dogmatikailag is interpretálta.

819 Ezek alapján az izraelita esküdtképesség aligha volt elvitatható. 1867 decemberében pedig egyébként is kihirdették az 1867. évi XVII. tc.-et az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében, mely szerint: „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik." Minden esetre az ilyen radikális, néhol inkább dacos ellenzéki szembenállás 1867 után jellemzőjévé vált Debrecennek legalább annyira, mint amennyire lojalitás fűzte a kormányzathoz 1848-49-ben.

820 Számos esetben azonban hiányzott a következetesség, 816 HBML IV. B. 1106/a. 5. üsz. 261. 817 Lásd az előző jegyzetet. 818 1867. május 17-én 307. sz. alatt kelt igazságügyministeri rendelet a sajtóvétségek felett ítélendő esküdtszékek felállítása iránt, valamint az 1867. július 25-én kelt igazságügyministeri pótrendelet az 1867. május 17-én kibocsátott ministeri rendelet némely pontjaira nézve felmerült kételyek tárgyában. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 89-115. p., 242-248. p. 819 A m. k. igazságügyminister 1867. július 18-án 448/eln. sz. alatt kelt és Pest városához intézett rendelete az esküdtszéki képességgel bíró izraeliták tárgyában. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 233-236. p. 820 Hasonló, csak választási célú lajstromkészítésbeli vitáról számol be Pécsett 1868-ból Ruszoly József. Országgyűlési képviselő-választások Magyarországon 1861-1868. Budapest, 1999. 97-100. p. Részletesen lásd: Antal Tamás: A debreceni népképviseleti közgyűlés (1848-1867). Az 1848: XIII. tc. végrehajtása Debrecenben. Acta Jur. et Pol. Szeged. Tomus LXVII. Fasciculus 1. Szeged, 2005. 60-76. p.