Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)

ELSŐ RÉSZ - I. FEJEZET: A KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLÁK A JOG INTÉZMÉNYRENDSZERÉBEN

pervitelt predesztinálták. Sokan jobb előléptetési rendszert is reméltek az új fórumoktól. Kitért arra, hogy a táblák tisztán geográfiai elven való beosztása az eltérő népesség miatt lehetetlen volt. Célul tűzték ki, hogy olyan városokban helyezzék el őket, amelyek „az illető vidéknek úgy forgalmi, értelmi, mint közigazgatási központját képezik, s melyek a városiasságnak oly színvonalán állanak, hogy királyi táblai székhelyekül alkalmasak legyenek."

80 Ugyanakkor igyekeztek a kellő erkölcsi súly megteremtése érdekében a táblákat jelentősebb méretű városokba helyezni. A bírói szolgálati viszony megszűnéséről szóló, a bizottság által módosított szövegű 20. §-hoz azon megjegyzést fűzte, hogy a szóban lévő rendelkezéssel nem a bírói függetlenséget kívánták megtámadni, hanem az igazságszolgáltatás szervezeti érdekeit emelték magasabb szintre. Ugyanis a bíró tartozik székhelyét felcserélni azzal, amelyet számára az igazságszolgáltatás kijelöl. Ezt az 1869. évi IV. tc. és az 1871. évi IX. tc. is tartalmazza. A nyugdíjazhatatlanság pedig szintén nem lehet öncél, csak a bírói szervezet érdekeinek megfelelően alkalmazható. A kisebb érdekeknek meg kell hátrálniuk a nagyobb, országos érdekek előtt. A függetlenségiek részéről Polónyi Géza emelkedett szólásra, midőn kifogásolta a reform egyes elemeinek sorrendjét. Miként kifejtette, „nem a bírói szervezetbe illesztendő a szóbeliség, hanem a szóbeliségbe illesztendő a bírói szervezet, szóval a szervezetnek kell alkalmazkodnia a perjoghoz és nem megfordítva". Azaz előbb tervezte volna a perjogi kodifikációt, s csak azután a bírói fórumok reformját. „A perjog megalkotása feltétlenül előbbre való, mint a szervezeti kérdés. [...] A szervezet a keret, a perjog a kép."

81 Kifogásolta, hogy a törvényjavaslat szerinti 305 ezer forintos költségben nem volt benne a nyugdíjazandó ítélőtáblai bírák után az országot érő teher, s nem volt benne az áthelyezések folytán és a pótlékok címén adományozott 200-400 ft sem. Tehát a törvényjavaslat nem igazít el azon kérdésben, mennyibe is fog kerülni mindez. A székhelyekhez hozzászólva kijelentette, hogy a bizottság által javasolt két szempont mellé még egy harmadik is kívánkozna: nevezetesen a magyarosítás lehetősége. Ebből a szempontból hibásnak tartotta, hogy a dunáninneni 13 felső vármegyébe Pozsonytól Kassáig egyetlen táblát sem terveztek. így 12. székhelynek javasolta Besztercebányát. Túl soknak tekintette az alföldi táblák számát, szerinte Temesvár és Nagyvárad helyett inkább Aradon kellett volna felállítani egyet, és a nagyváradi területét felosztani javasolta Debrecen, Kolozsvár és Marosvásárhely viszonylatában. Győr helyett inkább Szombathellyel értett volna egyet.

82 A jogegységi határozatokat is kifogásolta, mivel akként látta, hogy ezek veszélyeztetik a bírói függetlenséget. Szerinte a jogegység a Kúria által nem volt elérhető. Szerinte inkább a bírói felelősségről kellett volna törvényt alkotni, az megoldotta volna az egységesség problémáját is. Véleménye szerint a jogegységi döntés egyébként is indokolatlan „ingerentia" a bírói ítélkezésbe. 80 KHN87-92. XVIII. (1890) 14. p. 81 KHN87-92. XVIII. (1890) 16. p. Hasonló vélemény olvasható: Igazságügyi reformok. Magyar Közigazgatás. 1890. április 24. (17. szám) 1-2. p. 82 KHN87-92. XVIII. (1890) 17-19. p.