Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - XII. FEJEZET: AZ ESKÜDTSZÉK PROBLÉMÁJA A GYAKORLATBAN: KÉT NEVEZETES JOGESET
voltak, ezért senki sem akadályozhatta meg az emberölést. A lövések zajára belépők már csak a haldoklót láthatták, s a nagy kavarodásban a terhelt nyugodtan távozott. 1043 Azonban két órával később, dél tájban önként jelentkezett a rendőrfőkapitánynál azzal, hogy ő az, ki agyonlőtte Horváth Istvánt, s mindjárt részletes beismerő vallomást tett. 1044 A 67 éves, addig büntetlen vádlott bíróság előtti meghallgatásakor világosan kiderült, hogy az örökségből nyújtandó juttatás nem volt más puszta ígéretnél, jogilag Nyulinak ahhoz nem volt jussa, csak a nővére, az elhunyt Kovács Ferenc második feleségének lehetett rá igénye, de ezt sem sikerült érvényesíteni. A terhelt ezt úgy kommentálta, hogy csalatkozás volt számára, mivel „megcsalták". Szintén a tárgyaláson világosították fel a vádlottat arról, hogy az ügyvéd helyett inkább Kovács Magdolnával kellett volna tárgyalnia, elvégre ő volt az örökös, s nála lehetett a remélt vagyon is. A bíróság előtt a terhelt azt vallotta, hogy ő csak kétszer és nem célzottan lőtt, ennek ellenére a valóságban négy lövedék hagyta el a fegyvert. Hogy Nyuli miért mondott kettőt, nem tudhatjuk biztosan, de az a beszámolókból nyilvánvaló, hogy az egész tárgyalás alatt zavartan viselkedett, egyszer még el is ájult. 1045 A bíróság a továbbiakban tanúként hallgatta meg az áldozat testvérbátyját, Horváth Ferenc királyi tanácsost és nyugalmazott pénzügyigazgatót, kinek vallomásából a legfontosabb fejlemény az volt, hogy az áldozat halála előtt még meg is nevezte merénylőjét. Meghallgatták azután Horváthék cselédlányát, Patai Katit, valamint Nyuli egykori harctéri feljebbvalóját és későbbi munkaadóját, Türr Istvánt, akivel egykor az 1859/60. évi olasz háborúban szolgált, majd pedig a Ferenc-csatorna vállalatnál szintén együtt dolgozott. Az utóbbi megidézését nyilván a védelem kérte, mivel Vaisz ügyvéd leginkább a terhelt jelleméről és derék mivoltáról kérdezte a tanút. Vallomást tett még dr. Molnár Jenő szintén jogász, kinél a gyilkosság előtti napon a terhelt megfordult, s kinek tanácsára megkísérelte az egyezkedést; Wenk Bence magánhivatalnok, aki szerint a vádlott minden évben felkereste az olasz konzult 100 lírára menő évi járandóságáért, s most is ezt tette; továbbá Tettey Emiiné Kovács Magdolna, a néhai Kovács Ferenc lánya, aki miatt az egész perlekedés történt. A vallomása nem hozott meglepetést: ő éppen a terheltet kárhoztatta a hagyaték elsikkasztásával. Egyetlen érdekesség az volt, hogy a védő indítványára nem eskették meg a nyilvánvaló gyűlölség okán. A bizonyítási eljárás további része leginkább Kovács Magdolna jellemének megfestésére irányult: megjelent az esküdtbíróság előtt Unger János fővárosi számtiszt (az első férje), valamint Fittinger Fülöpné született Győri Nagy Lujza, ki egykor Magdolna barátnője volt, s a hagyatéki vagyon elsikkasztásáról meg a hamis esküről beszélt a bíróságnak. Úgyszintén meghallgatták Máriássy Vilmost, a vádlott jóbarátját (együtt harcoltak Olaszországban), Gömöri Ferencet, Kovács Magdolna ismerősét, Rappl Árpád kultuszminiszteri irodatisztet, aki Magdolna elhunyt lányának férje volt, s a rokonsági viszonyokból tudott a korábbi jogvitákról. Végezetül a védő Nyuli Mihályné (született Gellért Katica) meghallgatását is indítványozta, de az PN 1900. március 31. (89. szám) 8. p., BH 1900. március 31. (89. szám) 7-8. p. PN 1900. március 31. (89. szám) 9. p. PN 1900. június 27. (174. szám) 7-8. p., BH 1900. június 27. (174. szám) 9. p.
