Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
MÁSODIK RÉSZ - VII. FEJEZET: A SAJTÓESKÜDTSZÉKI ELJÁRÁS (1867-1896)
sát vezetni s a törvényt alkalmazni, melyek a 4-ik §-ban mint illetékesek kijelöltettek." Különleges illetékességként azon esetekre, ha sem a szerző, sem a kiadó, sem pedig a nyomdatulajdonos megnevezve nem lett, illetve, ha a terhelt külföldön lakott, vagy tartózkodott, valamint ha belföldi rendes lakóhelye nem is volt, s tartózkodási helye sem tudatott, a pesti esküdtszék s a királyi tábla nyert az eljárásra jogosultságot. Vagylagos illetékességet a sajtótörvény 23. §-a teremtett azzal, hogy a terhelt lakóhelye és a nyomtatvány megjelenési helyének különbözősége esetén bármelyik érintett bíróság előtt megindítható volt az eljárás. Illetékességi kifogást a vádlott a megjelenésére kitűzött határidő első felében az idéző bíróság előtt tehetett, később erre nem adódott lehetősége. Az illetékesség jogosságától függetlenül azon vizsgáló bíró, kinél a bejelentés történt, vizsgálatát teljesíteni volt köteles — lényegében a vizsgáló bírák az egész országra nézve rendelkeztek illetékességgel. Illetékességi vita esetében az eljáró bíróságot a Hétszemélyes Tábla jelölhette ki. Az evégből szerkesztett felfolyamodást 3 nap alatt kellett felterjeszteni a Kúriához, az elintézéséig pedig az eljárást felfüggesztették. Szintén a törvényalkalmazó (királyi táblai) bíróság döntött az exceptio esetén, ha az actoratus kifogással a fokozatos felelősség elve (1848: XVIII. tc. 13., 33. §) szerint megjelölt, a szerzőtől különböző személyek éltek. A kifogások feletti határozásra az elnök volt jogosult. 761 3. § AZ ELJÁRÁS ALANYAI. A VIZSGÁLAT ÉS A VÁD A sajtóvétségi eljárás főbb alanyain a terheltet, a védőt, a vizsgáló bírót, a vádlót, a bírói tanácsot és az esküdtszéket, valamint az egyéb személyeket érthetjük; közülük az esküdtszékkel külön foglalkozunk, a többi résztvevő eljárásjogi helyzetéről, valamint feladatköréről ebben az alfejezetben szólunk. A terhelt. Az eljárás legfőbb szereplőjének a rendeletek a későbbi Bűnvádi perrendtartásban foglaltakhoz hasonlatos jogokat biztosítottak. A jogszabályok szelleméből következően megillette az ártatlanság vélelme, védőt választhatott (R1867, 25. §), saját védelmére szakértők és tanúk meghallgatását kezdeményezhette (R1867, 23. §), kérhette a tárgyalás indokolt elhalasztását (R1867, 26. §), a hatóságok előtt csak idézésre volt köteles megjelenni, az ehhez szolgáló vádlevelet a határnap előtt legalább 14 nappal kellett részére kézbesíteni (a lakóhely távolságára tekintettel ezen idő további három nappal növelhető volt), megtörténtéről hitelesen bizonyító ve vényt kellett kiállítani (R1867, 22. §), az esküdtszéki tagok jegyzéke a tárgyalás előtt legalább két nappal a tudomására volt hozandó, illetékességi pergátló kifogásokkal élhetett — e tekintetben külön fellebbezési jogot szerzett a Semmítőszékhez (R1871, 28. §), visszavetési joggal bírt a jury megalakításakor, több vádlott esetén ezek együttesen (R1867, 32., 35. §); tolmácsot igényelhetett (R1867, 40§), szabadon védekezhetett (R1867, A2. §), védőjével szabadon értekezhetett, a jogszerűtlen kérdés ellen kifogást emelhetett (R1867, 45. §), jogában állt megismerni a keletkezett ügyiratokat, melyeket a tárgya761 A magyar kir. igazságügyministernek 1867. július 25-én 307. számhoz kelt pótrendelete. 1. és 2. pont. MRT 1867. II. kiadás. Pest, 1871. 242-245. p.
