Antal Tamás: Törvénykezési reformok Magyarországon 1890-1900. Ítélőtáblák, bírói jogviszony, esküdtszék - Dél-Alföldi évszázadok 23. (Szeged, 2006)
ELSŐ RÉSZ - III. FEJEZET: AZ ÚJONNAN SZERVEZETT VIDÉKI ÍTÉLŐTÁBLÁK FELÁLLÍTÁSA
nöki titkárrá dr. Gedeon Albertet, a nagyváradi törvényszék bíráját nevezték ki, irodatiszteknek pedig Tihanyi Jenőt és Jesch Lászlót a budapesti ítélőtáblától. 388 A királyi tábla székházát Papp János gazdasági tanácsos és Busch Dávid főmérnök vezetésével rendezték be. A főbejáramai a hirdetőtábla és a kapus kényelmes lakása állott. A bírói szobák mind a földszinten, mind a két emeleten helyezkedtek el. Az első emeleten volt az elnöki dolgozó- és fogadó terem, a tanácselnök szobája, valamint egy tanácsterem (a többit az emeleteken alakították ki). Bírói szobából tizenhárom állt rendelkezésre, amely már akkor gyaníthatóan idővel kevésnek bizonyult. Az elnöki titkár és a tanácsjegyzők külön helyiségeket kaptak, s a tárgyaló ügyvédeknek is lett szobája mindkét emeleten. A bírósági bútorzatot Rónai Lipót helybeli bútorkereskedő eszközölte ottani iparosok közreműködésével. Az asztalosmunkákat Czigelt, Herczeg, Mátéh, Madas, Kovács és Feltóthy — szintén helybeli — mesterek végezték. A fűtőberendezések a Rimanóczy-féle kályhagyárból származtak. 389 (A későbbi bővítések Guttman József és Rendes Vilmos tervei alapján készültek 1900 és 1901 folyamán. 390 ) 1891. május 5-én a nagyváradi polgárok apraja-nagyja köszönthette a királyi tábla működésének megkezdését: „őszinte örömmel és büszkeséggel üdvözöljük a kir. táblát mai megnyitása alkalmából, s óhajtjuk, hogy minden várakozás, amit hozzá kötnek, mielőbb valósuljon [meg]!" 391 A nagyszabású ünnepség délelőtt tíz órakor vette kezdetét a nagyváradi székesegyházban, ahol a város notabilitása is megjelent: részt vett Sal Ferenc polgármester, Dőry József főispán, Beöthy Andor alispán, Gyalókay Lajos törvényszéki elnök, dr. Szíj József ügyvédi kamarai alelnök, a környező törvényszékek elnökei, a járásbíróságok és az ügyészségek képviselői, valamint a lelkes polgárság és „sok szép hölgy". A hálaadó istentiszteletet dr. Schlauch Lőrinc nagyváradi római katolikus püspök celebrálta fényes segédlettel, majd Kersch Ferenc karnagy liturgikus szerzeményeit adta elő a templomi zenekar. 392 Tizenegy óra után vette kezdetét a királyi táblán a tulajdonképpeni ünnepség az első emeleti nagy tanácsteremben. Az alakuló ülést Zádor Gyula elnök nyitotta meg. A tanácsjegyző Bary József felolvasta az elnököt kinevező királyi okiratot, majd az elnök esküt tett a teljes ülés elé. Utána a tanácselnök és a kinevezett bírák következtek: Ritoók Zsigmond, Knorr Alajos, Marianeszku Athanáz, Medvigy Mihály, Urbán Adolf, Dobosfy Alajos, Fráter Imre, Molnár Géza, Polchy Mór, Járossy Károly, Fejér Barna, Poynár Dénes, Czvek Ödön és Erdélyi Endre. 393 Az eskü szövegét érdemes idéznünk: „Én (...) esküszöm az igaz és mindenható Istenre, hogy ő császári és apostoli királyi Felségéhez, I. Ferencz József urunkhoz és királyunkhoz, ő Felsége uralkodó házához, Magyarországhoz és annak alkotmányához, bármi viszonyok közt hű leszek, a hivatali titkot megőrzöm, a törvényeket, tör388 SZb 1891. április 11. (83. szám) 2. p., április 12. (84. szám) 3. p., április 17. (88. szám) 2. p., április 18. (89. szám) 2. p., április 19. (90. szám) 2. p. 389 SZb 1891. április 18. (89. szám) 2. p., kép az ítélőtábláról: Borovszky [355. jz.], 356. p. 390 Lakos [359. jz.], 286. p. 391 SZb 1891. május 5. (103. szám) 1. p., Nv 1891. május 5. (102. szám) 1. p. 392 SZb 1891. május 6. (104. szám) 1. p., Nv 1891. május 6. (103. szám) 1. p. 393 Vö. Borovszky [355. jz.], 358. p.