Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

FÖLDTULAJDON

statútum elemzését Örsi Julianna végezte el. 268 Megállapításait saját kutatásaim alátá­masztják. A statútum akadályozta, hogy akár a ház, akár a tőkeföld idegen kézre kerüljön, s elősegítette a vérségi alapon szerveződött hagyományos település- és birtokrend fenn­maradását. Amellett, hogy megszabta az adásvételek alaki követelményeit és az elő­vételi jogosultságokat, megkülönböztette az örök adásvételt és a zálogot. A vételi előjogok közül a legerősebb a vérségi rokon redemptusé volt. Őt követte a nem rokon redemptus szomszéd vagy más redemptus, ha ilyen vevő nem jelentke­zett, akkor kapott vételi jogot az irredemptus, s csak ő utána a zsellér. A jászkun tele­pülésről beköltözött földvásárló elsőbbséget élvezett a külső helységből érkezettel szemben. Megjegyzendő, hogy a kihirdetési időn túl — Öt, majd 15 nap — de különö­sen a föld egyéves használata után benyújtott reklamációra a tanács nem engedélyezte az egyébként törvényes adásvétel megváltoztatását. A tulajdonszerzésben erős korlátot jelentett, hogy a tulajdonos csak a szerzett va­gyont forgalmazhatta szabadon. Az ősiekre — a redimált tőkeföldre — elő- vagy visz­szavásárlási jogot érvényesíthettek az egyenesági leszármazottak. A redempcio befejezése előtti időszakban a településeken kétféle földszerzés fi­gyelhető meg. A földszerzők egyik csoportjába a redempciót átvállalók tartoztak, a másikba a szabad forgalomban földet vásárolók. A redempciót átvállalók olyan földre kaptak redimálási lehetőséget a tanácstól, amelynek a megváltási árát az első földváltó nem tudta kifizetni, ezért kénytelen volt lemondani róla. Ezeket az akciókat, bár je­lentős számú tulajdonosváltozást eredményeztek, nem tekinthetjük valódi adásvétel­nek, nem sorolhatók a föld szabad forgalmát gyarapító esetekhez. Nem tartom adás­vételnek azt a későbbi redimálási lehetőséget sem, amikor a tanács engedelméből, meghatározott árért utólagosan válthattak földet. Ilyen lehetőség adódott Félegyházán 1753-ban Csólyos, 1758-ban Galambos egy részének megváltásakor. Ezek a földszer­zések módosították a helyi birtok- és társadalomszerkezetet, de nem sorolhatók a föld­forgalmazás körébe. Szabadforgalmú adásvételek a redimált föld egyéni birtokba adása után történtek. A redempcióban megszületett földtulajdon egyéni birtokba adása településenként eltérő időpontban, szakaszosan történt. A tulajdonosok helyenként többéves eltéréssel vehet­ték művelésbe a határ részeket. A birtokba adás után hamarosan megköttetnek az első adásvételek. Alsószentgyörgyön pl. 1752-ig 17 örök adásvétel történt. 269 Az egymás közötti egyezségeknél később sokan meggondolták magukat és visszakérték a földet, mondván, nem örökre csak ideiglenesen adták át. A rendetlen adásvételek kerületszerte gondot okoztak. 1750 májusában a kiskunkapitány rendeletet adott ki az adásvételek szabályozásáról, amiben ötnapos várakozási időt kötött ki. Ettől kezdve a tervebe vett adásvételt kihirdették a lakosságnak, s a várakozási idő alatt az elővételre jogosult kifogást emelhetett ellene. Az akciót csak akkor jegyző­könyvezhették ha ellentmondás nem történt. 270 Jákóhalmán a tanács hat forint büntetést ÖRSI Julianna 1994. 153-155. BAGI Gábor 1995. 39. BKML Kf. lt. Prot. Pol. 1. 32/1750. máj. 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom