Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
A JÁSZKUN AUTONÓMIA VISSZAVÁLTÁSA
teli jog, miáltal visszatérési lehetőségük nyílt a redemtusok közé. A zsellérredemptus kategória csak rövid ideig élt, a népesség gyarapodása és a föld szabadforgalmi adásvételeinek növekvő számú előfordulása lehetetlenné tette a személyi tényező követését. Az idők során ezért a személyi tényező szerepe elhalt, s csupán a tőkeföld mennyiségét és a katonaállítási hozzájárulást tekintették mércének. Az 1762-es statútum szerint, akik szabadforgalomból vásároltak földet „mivelhogy az ilyen forma eladásával az adó minden egyéb hozzá járult praerogatívákat is által adni gondoltatik, a Districtusokban indubitatus igaz redemptusnak" tartatnak még a maradékaik is. A statútum azt is kimondta, ha a helységek közös földjéből vált egy idegen új beköltöző vagy olyan, aki még addig nem redimált az a közkasszába fizesse be az elmulasztott katonaállítás költségébe a vételár 6%-át. 201 Az olyan földvásárló, aki szabadforgalomban redemptustól vásárolt földet mentesült a 6%-os befizetési kötelezettségtől, hiszen azt az eredeti redimáló már megfizette, s beépült a föld árába. Az említett Szögi, Komáromi Szabó, Kállai és Szelepcsényi esetében olyan zsellérek példáját láthattuk, akik redemptusoktól vásároltak földet, s a földvásárlással a földhöz fűződő jogokat megvették, de a katonaállítási váltságot még nem fizették meg. Mivel a politikai és gazdasági hatalmat birtokoló redemptusokból álló helyi önkormányzat a redemptus érdekvédelmet szolgálta, nem tartotta szükségesnek azok számát gyarapítani, akik a redemptusi jogokban osztozhatnak. Az 1762-es statútum éppen ezért lehetőséget adott arra, hogy negyed és fél telkeseket is a zsellérek közé soroljanak. A zsellérredemptusok vagy nem teljes jogú redemptusok mellett, Halason és Szabadszálláson megkülönböztették az úgynevezett szárazredemptusokat. A kategória gyökeresen ellentétben állt az 1762-es statútummal és az 1752-es statútum szellemével. A szárazredemptusok halasi csoportjába azok tartoztak, akik minden tőkeföldjüket eladták, csak a nádjusst tartották meg maguknak. Miután a nádjuss redemptus jog volt ők úgy gondolták, ha a nádjusst megtartják megmarad a hajdan megváltott redemptusi joguk. A lényegében jogbitorló társadalmi csoportra az 1805-ös katonaállítás során derült fény. Mivel a meghirdetett nemesi felkelésben a katonaállítás alapja a birtok volt, az összeírásnál kiderült, hogy számosan vannak redemptusok, akik már minden földet eladtak, csak a nádjusst tartották meg. 202 Ebbe a csoportba tartoztak azok is, akik a tőkeföldet, azaz a szántóföldet eladták, de a hozzá tartozó egyéb úgynevezett járulékos földet megtartották maguknak. A földforgalmazás sajátosságairól külön fejezetben szólok, ezért itt a részletezésére nem térek ki. Átmenetileg, mintegy 15 évig megkülönböztették a redemptusoktól az úgynevezett redemptuslakosat. A megnevezést Félegyházán azokra alkalmazták, akik tőkeföldet nem váltottak, de a marhák után kivetett váltságösszegbe befizettek marhánként 80 dénárt, vagy kert nélküli házhelyet váltottak három forintért. A redempcióhoz való hozzájárulásuk összege nem érte el azt az alsó határt, ami a redemptussá váláshoz szükséges volt. Természetesen ők sem önzetlenül, hanem bizonyos jogok reményében vállalták az anyagi megterhelést. Az általuk elérhető kedvezmények azonosak a korábBKML Kh. lt. H 6 N 2 10. 1762. december 15. BAGI Gábor 2000. 363-364.
