Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
AZ EGYÉNI GAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI
sok ismeretet ad a megelőző időszakról. Kiderül, hogy 1820-ban 2270 kötél 790 szőlős terület volt Dorozsma négy különböző részén, mégis terjedt a tanyai szőlőépítés. 116 helyen találtak tanyaföldbe telepített szőlőt. A tanyaföldbe szőlőt ültetők között csak négy olyan személy volt, aki a szőlőskertbeli osztott szőlőjét eladta és helyette a maga szántóföldjén telepített. Akkor a kerületi közgyűlés meghagyta a tilalom ellenére felépített szőlőt, de taksát vetett rá. 791 1838-ban ennek a taksának az eltöröltetését remélték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1801-ben a dorozsmai tanács engedélyezte, hogy a tulajdonosok szállásuk homokos részét eladják, amit többen szőlőtelepítésre vettek meg. Akkor ezek a szőlők még nem tartoztak taksa alá 792 , de a községbeli szőlőhegyeken szőlőföldet birtokoló gazdák sérelmezték a tanyai szőlők kivételezettségét. Dorozsmán a szőlőskertekben az irredemptusok, sőt a zsellérek is telepíthettek szőlőt, csupán dézsmát kellett fizetniük. A szőlőnek való puszta földet 1800-ig a redemptusoknak ingyen osztották, attól kezdve pénzért vásárolhatták meg. 793 A településeknek az osztási módban és a taksáitatásban alkalmazott eltérő gyakorlatát a Jászkun Kerület szerette volna egységesíteni. 1795-ben annyit sikerült elérniük, hogy a közgyűlés elfogadta, minden földnélküli lakos tíz négyszögöl szőlőtől egy dénárt fizessen évente a beneficiális pénztárba. 794 Halason továbbra is ragaszkodtak a termés utáni dézsmához, s ott akónként hat krajcárt szedtek. Legközelebb 1819-ben próbáltak egységesíteni, s kimondták, a szőlőtulajdonos irredemptus minden 350 négyszögöltől húsz krajcárt fizessen. Halas ekkor sem változtatott a maga gyakorlatán. 1821től közgyűlési jóváhagyás nélkül egyetlen településen sem oszthattak szőlőföldet. 795 Ennek eredménye, amint láthattuk a tanyaföldeken egyre terjedő szőlőtelepítés lett, amit az önkormányzatok nem tudtak megakadályozni. A vizsgálatok végén szinte mindig meghagyták a már betelepített szőlőt, azzal a kikötéssel, hogy újakat ne építsenek. Ezt természetesen ismét nem tartották meg. A tanyai szőlők, pontosabban a tőkeföldnek már kiosztott terület szőlővel való betelepítése, olyan neuralgikus probléma volt, amire csak 1842-ben sikerült végleges megoldást találni. Ekkor egyértelműen kimondták, hogy a szőlővel betelepített tőkeföld elveszíti redempciós jogait. A szokásjog már korábban is az 1842-ben kimondott elvet érvényesítette, mégis nagy jelentőségűnek tekinthetjük, hogy a szokás rendszerbe szedése megtörtént és a szabály Félegyházán kimondatott. A probléma tisztázását a félegyházi szenátor, Szabó János parcellázási szándéka kényszerítette ki. Szabó a maga szántóját szőlő alá akarta parcellázni, amihez engedélyt kért a tanácstól. Kiderült igen körültekintően kell eljárni, mert 1. a tanyai föld redemptusi jogokat hordoz, a szőlő nem, 2. eltérő az örökösödésük, 3. eltérő az adózásuk, 4. a tőkeföld után haszonvételek, járadékföld jár, a szőlő után nem, Egy kötél itt 400 négyszögöl SZML JK Fasc. 4. N- 725/1821. KÖVÉR Lajos-TÓTH Sándor László 1995. 133. BAGI Gábor 1995. 174. Uo. 173., GYÁRFÁS István 1883. 36. SZMLJK Fasc. 4. N 2 131/1821. 790 791 792 793 794 795
