Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)
GAZDASÁGI AUTONÓMIA
Sorozatos vitát váltott ki, hogy az árendás pusztán tartott állatokat felvegyék az összeírásba, vagy ne. Újra és újra figyelmeztet a Kerület, hogy az árendás pusztán legeltetett lábasjószágot teljes számban össze kell írni, de az adóba csak a felét kell beszámítani. A megkülönböztetést azzal indokolták, hogy bár a jószág nyaranta a kerületbe nem tartozó bérelt legelőn él, telente a kerületbeli földön kaszált szénát eszi. így méltányos, hogy legalább a ténylegesen kivethető adó felét vállalja a gazda. Nehéz volt elfogadtatni a föld jugerumban való számolását is. A helyi mértékegységeket sehogyan nem akarták elhagyni. A legvitatottabb mégis a művelési ág volt, a határközösségben végzett földhasználat változásai miatt. 1824-ben a generális közgyűlés utasította az összeírás készítőit, hogy a tényleges művelési ág szerinti megoszlástól függetlenül a Jász és a Nagykun Kerületben a föld 2/3-ad része vetessen szántónak, 1/3ad része kaszálónak, a Kiskun Kerületben pedig fele-fele legyen a megoszlás. Ekkor mondták ki, hogy az állandó osztálybeli birtokok egészen az ugar kihagyása nélkül vetessenek adó alá. 469 Ez utóbbi döntés arra utal, hogy az ugart szántották. 1827-ben az országos összeírásnál szerették volna elérni, hogy a redemptusok személye maradjon ki az összeírásból. Az országgyűlési követeik azonban nem értek el sikert e kérdésben. 1830-ban a jászkunsági követeket utasította a generális congregatio, hogy mivel a birtokosokat terheli az insurrectio, a katonatartás terhei a birtoktalanokra vettessenek ki. Felszólították a jászkun követeket járjanak közbe, hogy az országos adó kontingensének felosztásánál az országgyűlés vegye figyelembe, hogy a földesúri hatalom alá eső népesség fundusainak termése az azoktól adni szokott kilenced és tized nélkül vettetik adó alá. A kerületek lakosainak termése pedig, mivel ők sem kilencedet, sem tizedet nem fizetnek, teljes egészében adóalap. Vagyis a kedvezményeik látszólagosak, s elenyésznek. Sérelmezték, hogy bár a Jászkunság szabad birtokos lakosait az Országos Deputátio is cíviseknek ismerte el, mégis „személlyek az Országos Conscriptioban felvétettek, holott a' Királyi városok Polgárainak személlyei abból kihagyattak." 470 A javaslat és óhaj érdemi megoldását az országgyűlés elhalasztotta. Egyetlen engedményt értek el, az újonclétszám kivetése a korábbi redempciós summa helyett a férfi lakosság száma alapján történt, de nem a birtoktalan lakosok száma alapján, ahogyan a kerületben szerették volna. A kilenced és a tized levonásával kapcsolatos javaslat tárgyalását szintén elhalasztották a regnicoláris bizottsági munkák tárgyalásához. 1832-ben a kerületi közgyűlés az előzőhöz hasonló tartalmú követutasítást adott, kiegészítve azzal, hogy vissza kell szorítani a kerületbeli nemeseknek a közteher alóli felmentésre irányuló törekvését. Az országgyűléshez fűzött reményektől függetlenül vagy talán éppen azért kerületszerte felülvizsgálták az adóösszeírás gyakorlatát, s módosították az 1803 óta érvényes előírásokat. Újból szabályozták, kit, milyen adózó kategóriába kell sorolni. Utoljára 1823-ban fogadtak el statútumot arról, kit tartsonak redemptusnak. Úgy tűnik 1832-ben a hagyományos besorolás már követhetetlen volt, s az adóztathatósághoz nem nyújtott objektív alapot. Az új utasításban a redemptus kifejezés helyét a colonus BKML Kf. lt. Lad. 64 Cs. 3. Sz. 20/1824. SZML JK kgy. Fasc. 4. N ü 1432/1830.
