Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun autonómia - Dél-Alföldi évszázadok 22. (Szeged,2005)

FÖLDTULAJDON

az ilyen Acquisitor Testamentom nélkül halna meg, és Özvegye nem maradna, annak minden Ingó Java Fiai és Leányai között egyenlően osztasson el; az Ingatlan javak, vagy fekvő-jószágok pedig a Fiakat illetik; ugy mindazonáltal, hogy ezek a magok Leány testvéreit, azoknak jussok, vagy részek szerént, annyi Summából, a mennyin a fekvő Jószág szereztetett, pénzül fizessék ki".

334 A statútum lehetőséget ad, hogy ha az örökhagyónak csak leány gyermekei maradnának, azok úgy tekintessenek mintha fiúk volnának, de ő utánuk ismét a fiú gyermekükre maradjon az ősi föld. A jászkun öröklésben tehát elismertetett a szerzett javak szabad örökítése. Amikor végrendelet nélkül halt meg a földtulajdonos a fiú és leánygyermekei egyenlően örököltek, de a lányok a maguk részét pénzben kapták meg. Ha egyenes ágon csak leány örökösök maradtak, azok fiúsíthatók voltak. A statútum talán éppen a jászkunok kollektív nemességét szem előtt tartva, igazodott a nemesi ősiség elveihez. Külön kell említenünk a közszerzemény (közös szerzemény) kérdését, amelyről a Magyar állam- és jogtörténetben azt olvashatjuk, hogy „a jászoknál és a kunoknál" nem volt, s a nemeseknél sem.

335 A jászkunsági végrendeletek nem igazolják ezt a megállapítást. Számos végrendeletben olvasható a „közösen szerzettük" fogalom, s hagyományozások is történtek e címen. Igaz, legtöbb esetben, amikor a végrendelkező a közös szerzeményre hivatkozva örökíti a föld egy bizonyos hányadát, a közszerzemény okirattal igazolható, tehát az öröklési jog kivételezett körébe tartozik. Az örökvallásokban, adásvételeknél mindig feltüntették ha a feleség földszerző volt. A földtulajdonra vonatkozóan a közszerzemény hiteles dokumentálása a férj halála esetén perdöntő lehetett az özvegy öröklési jogosultságának elismertetésében. Az özvegyek örökösödési szabályait a jászkun V. statútum az országos jogtól eltérően állapította meg. A Jászkun Kerületben az özvegyasszony nem tulajdonos a férj vagyonában csak haszonélvező, de a férj végrendeletében a haszonélvezeti jogtól is megfoszthatta. További megszorítása a statútumnak, hogy a haszonélvezeti jog csak a közkeresményekre vonatkozott. Ezt a IV. statútum is erősítette, mely szerint az ősi vagy adományos javakra haszonélvezeti jog nem létezett. Az V. statútum abban tért el az általános magyar özvegyi jogtól, hogy a nem közszerző özvegy ha ismét férjhez ment, hitbérén, jegyajándékán és hozományán kívül, előző férje ingóságaiból csak egy gyermekrészt követelhetett. A hitbér a kerületben nem előre meghatározott érték volt. A redimált földtulajdonhoz igazodott, s a megváltási ár arányában állapították meg, minden esetben a férj vagyoni helyzete szerint. Azokban az esetekben, amelyekben a férj a vagyoni aránynál magasabb hitbért kötött ki, az örökösök megtámadták, megtámadhatták a végrendeletet. Másként értelmezték az özvegyi jogot, ha a feleség halt meg. A jászkun nő számos esetben tulajdonszerző volt, a redimálók között több özvegyasszony található. A Jászkunságban az özvegy vagy a női hitves a nevére tulajdonul bejegyzett föld felett KELE József 1904. 371. CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS 1972. 290.