Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

harmat megjelenése után terjedt el) a mintagazdaságokban és egymástól lestek el a szőlősgazdák, akik között a tanyai lakosság mellett sok városi iparos és hivatalnok volt főképp a balástyai területen. A szőlőskertekben a kis és törpe birtokosok maguk végezték a munkát, a gazdagabbak napszámosokat vagy éves kapásokat fogadtak, akik a nyitástól a takarásig minden munkát elvégeztek a kapálás mellett a kötözéstől a permetezésen át a szüretig. Bár Szeged határában nagy mennyiségű bort készítettek, mégsem vált olyan híressé a bortermelés mint Kecskeméten, mert nem termettek olyan ügy szere tő, elkötelezett emberek mint ott Kada Elek polgármester és Mathiász János valamint Kocsis Pál szőlőnemesítők személyében. Hogy Kecskemét a szegedieket megelőzte szőlő- és gyümölcstermesztésének hírnevében, abban nemcsak az előbbiek játszottak közre, hanem az is, hogy a kecskeméti kereskedők közelebb lévén a fővárosi nagy felvevő piachoz, a szegedi áruk egy részét is felvásárolták, ugyanakkor az alsótanyaiak maguk vitték áruikat a közelebb fekvő bácskai piacokra, ahol bevételükből búzát vásároltak. A kecskemétiek beágyazódott hírét, nevét azután a két világháború között már nem volt mód túlszárnyalni. A gyümölcsfákat már a középkor óta a szőlőkbe ültetve tartották. A különböző fajták fokozatosan terjedtek el. A homokon cseresznye, sárga- és őszibarack és sok alma, a fekete földön meggy, szilva, dió, naspolya és birsalma volt a jellemző gyümölcs. Lassan terjedt el a tisztán gyümölcsös kertek és barackos ligetek kialakítása. A minőség emelését a faiskolák és a minta gyümölcsös kertek segítették. Kiss Ferenc erdőmester, a szegedi erdők atyja javaslatára tíz holdas faiskolát létesítettek Átokházán, amely hosszú ideig szolgálta a kerttulajdonosokat. A szőlő- és gyümölcstermesztésnek a szegedi határban is megtaláljuk a jeles képviselőit. 1901-ben Ormódi Béla telepítette a horgos-királyhalmi és a pusztamérgesi szőlőültetvényt. Fráter Gyula ügyvéd új permetezőgéppel kísérletezett. Fajka János főszámvevő és Fráter János tanító mintatelepet hoztak létre. Az utóbbi használt először műtrágyát. Frank István szatymazi kisparaszt szárazságtűrő őszibarackcsemetékkel tért haza 1900-ban a párizsi világkiállításról, majd négy holdnyi szőlőjét telepítette be vele. Példáját sokan követték és ezért a tanyaiak Minta Franknak nevezték. A gyümölcstermesztés meghonosításából kivette részét a tanyák értelmisége, a tanítók rétege. Id. Jablonszky János, Sáry Mátyás és Sperlyák János nevét máig tisztelettel emlegeti a Homokság népe. A szegedi mezőgazdaságot a polgári korban egyaránt jellemezte az ősi és elmaradott külterjes gazdálkodás, amelyet a gyenge minőségű legelőkön folytattak, és a magas szintű szakmai tudást igénylő belterjes, egész évben munkát adó szőlő és gyümölcstermesztés, valamint a hagyományos módon és eszközökkel folytatott szántóföldi gazdálkodás. A táj terményei közül a paprika és az őszibarack már ekkor jelképet és hírnevet adó terményei lettek a város mezőgazdaságának. Termelői a szegedi parasztság elitjét alkották. Az ő iránymutatásukkal és példájukkal — nagyon kevés külső segítséggel — volt képes e gazdasági ágazat korszakunkban a nagy váltásra, amellyel az egykori pásztorok és szegény szántó-vetők utódai a korszerű és piacképes belterjes gazdálkodást megvalósították.