Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

V. A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA (1543-1686)

ugyancsak szegedi eredetű Szőcs Ferenccel együtt érte el, hogy a város magyar lakossága Szegedi Gergelyt, a jeles prédikátort válassza lelkészévé, aki a 112. zsoltár parafrázisában állított emléket támogatójának. 3. A TÁRSADALOM ÉS TÉRBELI RENDJE A török adóösszeírások szerény lehetőséget adnak a társadalom tagozódásának óvatos bemutatására. 1546-ban 1322 családfő közül közel 400 fizetett fej adót, és ugyanennyinek írtak össze a portáján gyermekeiken kívül ott tartózkodókat, minden bizonnyal alkalmazottakat, illetve szolgákat. A két adatból következik, hogy a város módosabbjait közöttük kell keresnünk. Feltehetően függetlenül a foglalkozásától az tartott nagyobb létszámú alkalmazottat, aki nagyobb vagyonnal rendelkezett. A legénytartó családfők közül néhánynak a foglalkozását sikerült más forrásból megállapítani. Közülük az élen található juhosgazda (Tála, Dojvás és Tagos), két malomtulajdonos (Iláncsi és Kutas), egy malommal bíró juhosgazda (Csütörtök) és egy kézműves (Kovács). A kereskedők és iparosok vállaltaiknál, az állattartók pedig a pusztai szállásaikon foglalkoztatták alkalmazottaikat. A legtöbb (4-6) „legényt" alkalmazókat a Palánkban írták össze, mégpedig a Nagy és Szent Demeter utcákban. Ugyanitt, az előzőben írták össze a legtöbb papot (14-ből 10-et), az utóbbiban pedig a legtöbb diákot (11-ből 5-öt). Tehát éppen úgy mint a 15. század második és a 16. század első felében ez a terület volt a város gazdasági és szellemi központja, ahol a leggazdagabbak és legműveltebbek laktak. Nem messze állt innen a piac, és a környéken is számos kereskedő, kézműves és állattartó gazda lakott. Kiűzésük a Palánkból együtt járt a város gazdasági és szellemi elitjének „lefejezésével", különösen ha arra gondolunk, hogy sokuk nem a város más fertályába, hanem idegen helyre költözött. A Palánkhoz hasonló „előkelő" negyeddel a város még eggyel büszkélkedhetett. Ez a Felsőváros belső részén, a Szent György utcában és környékén helyezkedett el, mint a török hatalomátvételt megelőző időben. A legényt tartó családok száma a Szent György utcában megegyezett a Szent Demeter utcabeliekével, továbbá 3 pap élt itt, és az egész városban e helyen lakott a legtöbb iparos. A másik két városnegyedben a fenti társadalmi csoportok közül jóval kevesebben laktak. A Középvárosban és Alsóvároson főként állattenyésztők és földművelők éltek. A Palánk kiürítése után a város magyar részének gazdasági és szellemi súlypontja Alsó- és Felsővárosra helyeződött át. A 17. századból kevés adat maradt fenn, amelyekből nem lehetséges a város társadalmi topográfiájának a megrajzolása. Annyit már említettünk, hogy a törökkori magyar város vezetése a korabeli gazdag réteg kezében volt, és kereskedéssel, valamint állattartó tevékenységgel foglalkoztak. A földművesek és iparosok pedig munkájukkal a helyi lakosság szükségleteit szolgálták ki. A zsellérek valós számára a fennmaradt adatokból nem lehet következtetni, és a különféle szolgaelemekére sem. Mivel számuk ismeretlen, nehéz pontosan meghatározni a város 17. századi lakosságának számát. A városban élő nemesekről valamivel több ismeretes. A már említett Móra Ferenc és Cseperke Máté 1662-ben szereztek nemességet. A megyei peres ügyekből az is