Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

sóbalástyai iskola kezdte meg működését. A terv végül 1874-ben a szentmihályteleki iskola felépítésével valósult meg. A millennium tiszteletére újabb tíz tanyai iskola építését vették tervbe. Az iskolák fenntartása az országban jelentősen meghaladta a városi költségvetéseket, a szegedit is. Hosszas vita után az 1907/1908-as tanévben a tanyai iskolák állami kézbe kerültek. Ekkor negyvenegy iskolát tartottak nyilván a szegedi tanyavilágban, amelyek száma az első világháború kitöréséig tovább szaporodott, illetőleg a meglévők közül több újabb tanteremmel bővült. Klebelsberg Kunó gróf minisztersége idején újabb 14 iskolát adtak át. Az 1947/1948-as tanévben, a közigazgatási változás előestéjén nyolcvankét tanyai iskolában oktattak Nagy szeged határában. Ma egy-egy fennmaradt épület hirdeti emléküket, amely tovább él tanítóikéval együtt azok lelkében, akik bennük sajátították el az írás-olvasás tudományát. A korszakban a város belterületén emelt iskolák száma szintén szaporodott. 1943/1944-ben a szegedi iskolaszék az alábbi iskolákat írta össze: Aigner-telepi, Alsóvárosi, Belvárosi fiú, Belvárosi leány, Csongrádi sugárúti, József főherceg-telepi, Kecskés-telepi, Klebelsberg-telepi, Móravárosi, Somogyi-telepi, Szent György téri, Szilléri sugárúti, Újszegedi községi iskolák. Állami elemi népiskola kettő volt: az ÚjSomogyi-telepi és a Rókusi iskola, amely azonban 1942-től nem működött. Egyházi iskolák: a Kálvária u. 4. sz. alatti Orsolya-rendi r. k. leányiskola, az alsóvárosi zárda leányiskolája, a Somogyi-telepi zárdai népiskola, a tanítóképző és a tanítóképző r. k. gyakorló népiskola, végül a zsidó népiskola voltak. Elemi népiskolai osztályokat tartottak fenn még a Siketnémák Állami Intézetében és a Vakok Állami Tan-, Nevelő- és Foglalkoztató Intézetében. A népoktatás megindulásának hőskorában nem minden tanító rendelkezett szakképesítéssel. Vidékünk e tekintetben előnyt élvezett, mert az 1860-as években a szegedi mellett Csongrádon is létezett tanítóképző. A tananyag sem volt egységes. A jeles tanítók maguk írták tankönyveiket, amely feladatra számos magas felkészültségű, hivatását szerető, pedagógiai szakértelemmel rendelkező tam'tó vállalkozott városunkban is. Bárány Ignác tanítóképző intézeti tanár, Bója Gergely későbbi tanfelügyelő, Nagy János, a Tanügyi lapok szerkesztője, Ferenczi János, Oratsek Imre, Nemecskay István, Szász Gyula valamint a szegedi tanítók vezéregyénisége, Vass Mátyás, számos tankönyv írója nevét említjük mások mellett. A két világháború között oktatók közül kiemelkedett Gáspár Dezső Szent György téri majd Csongrádi sugárúti tam'tó, aki számtan tanítási módszerével nemcsak az országon belül, hanem külföldön is felkeltette a figyelmet. A kor tanítói, tanítónői mélységes hivatástudattal, erkölcsi tartással, hittel és emberi tartással végezték feladatukat. Az iskola, az iskola kertje városon és tanyán az iskolás korúak oktatása mellett az iskolán kívüli művelődésben a gazdasági és kulturális ismeretek terjesztésének a központja volt. Méltán nevezhetjük a kor iskola épületeit a tudás templomainak, a bennük oktatókat a tudás felkent papjainak, akik hittek Istenben, igazukban és a tudás hatalmában. A tanítók hamarosan megkezdték szervezkedésüket. A szegedi tanítók lapja, a Tanügyi Lapok ismertségre tett szert az 1870-es években. Később az oktatók az Alföldi Tanítóegyletbe tömörültek, és cikkeket írtak annak lapjába, az Alföldi Népművelés-