Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

a dunántúli török várak visszaszerzésére küldte, egy kisebb egységét pedig De la Vergne altábornagy vezetésével Szeged megvételére indított. A császáriak október 3án és a következő napokon megérkeztek Szeged alá. A várat — mint előzőleg annyiszor — most sem vették be, átadása másképpen valósult meg. A Szegednél állomásozó Ahmed szerdár-pasa a császáriak érkezésének hírére a Tisza bal partjára vonult, és a kezén lévő hajóhídon próbált segítséget nyújtani a városban és várban lévőknek. Kevés sikerrel, mert a Palánk a hagyományokhoz híven már az első ostrom során elesett. A támadóknak azonban a várba menekülő védők „hátán" nem sikerült a falakon belülre jutniuk, sőt a vezérlő tábornok, De la Vergne a második ágyúlövéstől a vállán súlyos sebet kapva néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. A ferencesek templomában helyezték végső nyugalomra. A vezényletet a rangidős tiszt, a skót származású George von Wallis vette át, aki október 13-tól, amint megérkeztek a Szolnokról hozatott ágyúgolyók, a vár falainak töretéséhez fogott. Miközben éppen aknák elhelyezésével próbálkozott, hír érkezett, hogy Zombornál felmentő seregek gyülekeznek. Ekkor, hogy a kétfrontos harcot elkerülje, a Tisza túlsó partján állomásozó Ahmed ellen küldte a Barkóczi Ferenc, Petneházi Dávid, ifj. Bercsényi Miklós és Károlyi István vezette huszárjait, akik a pasát megfutamították, aki Temesvárig vonult vissza. Az időközben Zomborról Zentára húzódott túlerőben lévő török-tatár felmentő sereg ellen pedig október 19-én Veterani tábornokot küldte, aki előbb a tatárokat, majd pedig a törököket futamította meg kemény csatában. A zsákmányolásba fogott császáriakat Szulejmán nagyvezír tizenkét ezres serege riasztotta meg. Veterani a huszárokat azonnal a török tábori ágyúk ellen küldte, maga pedig flegmával vegyes nyugalommal bevárva a támadókat négy lépésnyi távolságra engedte őket, és csak akkor vezényelt tüzet. így a rendkívül fegyelmezett lauenburgi vértesek majd minden karabély golyója talált. Veterani és gyalogosainak cselekedete hőstett volt. Közben a török ágyúk is elhallgattak. A török arcvonal megingott, amire a had menekülésbe csapott, és meg sem állt a zentai sáncokig, ameddig a császáriak üldözték őket. A győztesek 20 ágyút, 24 zászlót, 5 janicsár nagydobot, 2 pár kis dobot, 200 bivalyt, 200 tevét és öszvért, 3000 lovat, valamint ökrök és juhok sokaságát zsákmányolták. A nagyvezír pedig Zentárói Péterváradra vonta vissza csapatait. Veterani triumfusát látva és a török visszavonulásról értesülve a várba szorult törökök kitűzték a fehér zászlót, majd tárgyalásokba bocsátkozva megegyeztek a vár átadásának feltételeiben. A védők magukkal vihették fegyvereiket és ingóságaikat, az ágyúkat, a lőszert és az élelmiszert azonban nem. Aki akart, maradhatott. A felek október 22-én kezeseket cseréltek, és a Palánkból a várba vezető hidat császári őrség szállta meg. Mivel a török és délszláv polgári lakosság már október elején a Tiszán túlra menekült, október 23-án 600 védő 200 szekéren távozott a várból a hajóhídon Temesvár felé, és ezzel végetért a 144 éves török uralom Szegeden. A város megvételéről nemcsak a környékbeli települések és az ország lakói értesültek, eljutott annak híre a követek jelentései révén a fejedelmi és királyi udvarokba, valamint a korabeli röplapok és újságlapok oldalain Európa népeihez.