Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

emléke maradt fenn a családnevekben, amik egyúttal a korabeli közepes szintű munkamegosztás bizonyítékai. A mindennapi élet szükségleteit kielégíteni hivatott mesterségek: sütő, szakács, kovács, fazekas, szíjgyártó, szabó, szűcs, varga és más mesterségek képviselői mellett megtaláljuk az építőipar rendkívüli szakosodását mutató mesterségeket. A téglaházak építéséhez nélkülözhetetlen volt a Téglás és Meszes munkája. Kőégető utcanevet is feljegyeztek a városban. A Lapicida, kőfaragó a díszesebb épületeken dolgozott, akárcsak a Tornyos. Az Iratos család pedig nevét falpingáló mesterségétől kölcsönözte. A vasfeldolgozás ugyancsak nagy tagolódást mutatott. A töméntelen kovács mellett kardkovács (Kardos), fegyverkovács (Csiszár), puska- (Puskás) és nyílkészítő (Nyilas), pajzsgyártó és köszörűs található a jegyzékben. Az Órás név a város gazdagságára utal, hiszen a név először 1470-ben bukkant fel a magyar forrásokban. A piktor (festő) mellett az ötvösök száma, akikről annyi ismeretes, hogy 1512-ben 11 mester és 2 céhmester dolgozott a városban, mindenképpen lakóinak a gazdagságát fejezi ki, akárcsak a zenészek (Hegedűs, Lantos, Sipos, Tubicinator (trombitás), Dalos, Énekes és Kántor) népes tábora. Az Orvos, Borbély, Jókezű (kenő, csontrakó jelentésben) pedig az egészségügy területén dolgozókra utalnak, szintúgy a városi fürdőre vonatkozó adat. A város emelkedését és gazdagságának gyarapodását hosszú története során a kereskedelemnek köszönhette. A távolsági kereskedelembe a borral és a nagyállatokkal bekapcsolódó polgárokról már esett szó, a helyi kereskedelemről, amely a hetipiacon és a vásárokon bonyolódott, kevésbé. Mint említettük, a suburbium, a későbbi Palánk hetipiacát ősidők óta hétfőn tartották, Felsővároson pedig csütörtökön piacoztak. Legkésőbb, 1459-ben a későbbi Alsóváros területén szerdára kaptak a polgárok piactartási engedélyt a királytól, mégpedig a Szűz Mária kolostor előtti területen, azaz a mai Mátyás téren. A város lendületes 15. századi fejlődésének bizonyítéka, hogy II. Ulászló király, amikor országos vásár tartására adott engedélyt a Szent Luca ünnepét (december 13.) megelőző és követő napokra a Latorján utcában, ugyanekkor itt csütörtöktől szombatig tartó hetipiacot is engedélyezett. A 15-16. század fordulójától tehát a városban vasárnap és kedd kivételével a hét minden napján piacot tartottak a török világ beköszöntéséig, sőt ezután is, ami élénk kereskedelmi tevékenységet jelez. Hogy valóban városi élet folyt a hatalmas legelők és vizek borította korabeli Alföld nagyvárosában, Szegeden, azt Zsigmond királyfi, a későbbi I. Zsigmond lengyel király szegedi látogatásáról fennmaradt adatok bizonyítják. Zsigmond királyfi 1498 késő őszén érkezett Budára, ahol méltó udvartartásra nyílt lehetősége. Több utazást is tett az országban. Járt a váci püspöknél, majd Visegrádon, 1500 őszén pedig elkísérte bátyját a török ellen induló hadjáratra. A had azonban csak Bácsig jutott, ott a télre hivatkozva a király hadoszlást rendelt el. Zsigmond kis kitérőt téve utazott vissza Budára. Csantavért, a korabeli Csantafejért érintve érkezett városunkba, majd Szeren és Kecskeméten át tért vissza Budára. (A középkori budai út ugyanis Szeren és Sáregyházán át vitt Kecskemét felé. A rövidebbet Kisteleken keresztül mint postautat a török idők után alakították ki.) Zsigmond herceg 1501-ben tért vissza Lengyelhonba Budáról, de még két'ízben, 1502-ben és 1505-ben rövid látogatásra visszatért.