Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

ged több volt mint sórakodó hely, mert Szalacs az idők folyamán jelentéktelen hellyé vált, míg városunk felemelkedett, amelyet a kereskedelemnek köszönhetett. Kereskedői és iparosai pedig veszély esetén védelmet találtak a településük mellett álló királyi várban. Hogy mennyire fontos volt a vár vagy püspöki, főúri rezidencia szerepe a városok kialakulásában, azt maga a város szavunk jelentésének eredete mutatja, város: „váras hely". Egyes kutatók szerint a bizánci kereskedelem inkább a Tisza vonalát követte a korai időkben, amelyet kevés írott forrás mellett a régészeti adatok is bizonyítanak. Szegeden pedig az élénk kereskedelmi forgalom bizonyítéka lehet a domonkosok Szent Miklós patrocíniumú temploma, amelyre 1318-ban történt az első hivatkozás, ugyanis általában a kereskedő városokban volt gyakori, hogy a polgárok templomuk védőszentjének Szent Miklóst választották. Ilyen módon a kereskedelmi, forgalmi központ, amely bizonyára már ekkor piacos hellyé vált — hiszen az utak találkozása emberek, információk és áruk találkozását jelenti —, a 13. század közepén reménnyel és bizakodva tekinthetett szép jövője elé. A várost felemelkedésében azonban előbb gátolta, és késleltette a tatárok, azaz mongolok betörése, majd éppen az élni akarás ereje újabb lendületet adott fejlődésének. Az országba több helyen betörő tatár seregek közül az Észak-Erdély felől az Alföldre nyomuló Kádán és a Maros völgyében előre törő Bedzsák seregével elérte Szegedet, a fontos átkelőhelyet és gazdasági-, adminisztrációs központot. A tatároktól főképp az alföldi megyék lakossága szenvedett. Csongrád megye településeinek 75%-a pusztult el a rohamzó tatárok kezétől. Véres uralmuk emlékét őrzi a Szeged mellett birtokos Csupor nemzetség majd minden tagjának kiirtása. A tatárok az ismert okok miatt távoztak az országból, ám a város határában idegen nép telepedett le, Szeged mellett IV. Béla királytól a kunok kaptak téres jószágot, a Duna-Tisza közének nagy részét, és ők a város életében majd hosszú évszázadokon át jelentkeznek. A kun törvények 1279-ben előírták letelepítésüket, amely azonban évszázados folyamat lett. Az új helyzetben a király, hogy városa fejlődésének lendületet adjon, hospesek letelepítéséhez járult hozzá. A hospesek új lakosok, akik letelepítésük során kiváltságokat kaptak. Az ő közösségük nyerte el azokat a szabadságjogokat, amelyek az ő személyes jogaikból az idők folyamán a város egész területére kiterjedve városi jog lett. A hospesek közössége kapta a bíró és plébános választásának, a polgárok pedig a telkük és házuk szabad adás-vételének és örökítésének jogát. Emellett gazdasági kiváltságokat is élveztek, például a szabad piactartás és a vámmentesség jogát. A szegedi hospesek kiváltságlevele elveszett, de egy 1247-ből fennmaradt oklevél, amelyben IV. Béla király a szegedi hospeseknek adta a lakatlan Tápé falut és a később Holt-Tiszaként említett Vártó-t, a csongrádi vár halastavát, amely korábban az említett Csupor nemzetségé volt. Éppen ebből lehet következtetni a szegedi hospesek kiváltságolt állapotára, ugyanis kollektív nemességet élveztek, mint a többi kiváltságolt királyi város lakói, és így birtokkal rendelkezhettek. Szeged egyébként az egyedüli alföldi városként élvezte e kiváltságokat, amelyeket igen korán, az elsők között kapott meg. Sorrendben Nagyszombat (1238), Zágráb (1242), Buda, Korpona (1244), Győr (1271), Sopron (1277), Pozsony (1291), és Eperjes (1299) között. Kassát, Kolozsvárt és Brassót csak a 14. században kiváltságolták. A Zágráb, Buda, Kassa vonal-