Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

tói délre hosszú ideig csak Szeged polgárai élvezték a kiváltságokat. Mint említettük, Szegedet fontos forgalmi, kereskedelmi csomópont szerepe emelte a többi alföldi település fölé, amelyben a só mellett jelentős szerepet játszott a Tisza mellett haladó, Balkán felől jövő kereskedelmi útvonal, amelyen sok árucikk érkezett, és kialakult a piacuk. Egy települést pedig várossá nem más, mint a piac tesz. b) KÜZDELEM A KIVÁLTSÁGOK MEGTARTÁSÁÉRT ÉS ÚJAK SZERZÉSÉÉRT A megszerzett hospeskiváltság nem maradt örökre állandó és ugyanaz. Miután a hospeseknek és közösségüknek adott jog kiterjedt a város egészére, és területi kiváltság lett, a város törekedett kiváltságainak védelmezésére, illetve újak szerzésére. Az alábbiakban néhány példával mutatjuk be a meg nem szűnő állandó küzdelmet. A középkor folyamán mozgalmasan alakultak a szegedi polgárok vámszabadságai. A királyi hatalomhoz tartozott a vámhelyek felállításának joga. A vámok egy részét később egyeseknek eladományozta, ugyanakkor a városok polgárai részére vámmentességeket adott. Egy-egy vámszabadságról szóló privilégium kiadása után a magánvámok esetében, mindig vitát jelentett a felek között, hogy az illető vámhelyre érvényes-e a királyi szabadalomlevél, vagy nem. Éppen ezért a szegedieknek a többi várossal együtt egyrészt a királytól kellett kiváltságlevelet szerezniük, másrészt a magánvámok birtokosaival kellett megküzdeniük kereskedésük során. Ha időrendbe állítjuk a vámokról szóló fennmaradt szegedi okleveleket, sajátos kép rajzolódik ki. 1389-ben a szeri nemeseket intette Zsigmond király, hogy ne zaklassák adószedéssel a sáregyházi (Buda felé vezető) úton a szegedieket, akik Erzsébet királyné oklevelére hivatkozva hangoztatták ősi vámmentességüket. 1408-ban a szerémi boraik szállítására szereztek vámkedvezményeket, és elérték a borok Kőszentmártonba vitelének szabad lehetőségét. Nem véletlen, hogy a két oklevél a szegediek legfontosabb kereskedelmi útvonalát, a budait és árucikkét, a bort említi. A következő, 1415-ben keletkezett oklevélben Borbála királyné tiltja kecskeméti adószedőit a szegediek vámolásától, hivatkozva azok Zsigmond királytól kapott, az egész országra szóló vámmentességére. Nyilván nem olcsón, de lépésről lépésre sikerült eltakarítaniuk maguk és áruik elől a budai úton őket akadályozó vámokat és vámosokat. Az útvonal mellett árufajtákra is szereztek kiváltságokat. 1422-ben mint kereskedés és élelmiszer szerzés ügyében járókat mentette fel őket a király az adók alól. 1430-ban erre új oklevelet kaptak, amelyet 1436-ban Zsigmond királlyal még egyszer, 1464-ben Mátyás királlyal, 1481-ben pedig Guti Országh Mihály nádorral erősíttettek meg. A magánvámok birtokosai közül 1450-ben a titeli préposttal és káptalannal perlekedtek a révvám mértékének az ügyében. 1458-ban Becsénél kaptak vámmentességet, Mátyás király ugyanis Brankovics György mindkét Tisza-parti vámosait eltiltotta a szegediek vámolásától és adóztatásától. 1471-ben Mátyás király a szegedieknek már teljes vámmentességet adott — kivéve a szüretelő pénz fizetését — a péterváradi szőlőkre, és újra megerősítette boraik vitelét Kamancból Kőszentmártonba. Amint a fentiekből kiderült, a szegedi szőlősgazdák, akik jelentős szőlőkkel rendelkeztek a Szerémségben, és a kereskedők a boraikat hajóval szállították észak felé. A Dunáról Titelnél húzták át őket a Tiszára, amelyen Becsénél, Zentánál és Nagy-