Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543)

IV. KÖZÉPKOR (1000-1543) 1. KÖZTÖRTÉNET a) A PREURBÁNUS TELEPÜLÉSTŐL A KIVÁLTSÁGOLT KIRÁLYI VÁROSIG Mint ismeretes, Szeged polgárainak, a tatárjárás után ide érkezett hospeseknek IV. Béla kiváltságokat adott, amelyre a királynak egy 1247-ben kiadott okleveléből lehet következtetni. Ekkor, az 1240-es évek elején indult el városunk azon az úton, amelyen haladva végül elérte a királyi szabad város rangját. Az újabb tudósi vélemény (Kubinyi András) szerint a királyi szabad városok egy csoportját képezték a középkorban a szabad királyi, azaz tárnoki városok, Szegedet, bár a királyok lehetővé tették volna, e városcsoport nem fogadta be számos más királyi szabad városhoz hasonlóan. A városok egy másik nagy rétegét képezték a földesúri városok és a mezővárosok (oppidumok), amelyek földesúri hatalom alatt álltak. Ekkor, az 1240-es évek elején született meg Szegeden a nyugati város, amelynek polgárai számos kiváltságot elnyerve maguk igazgathatták sorsukat. E sorsfordító pillanat előtt ugyanakkor már létezett a későbbi város helyén egy olyan település, amely mint királyi sóelosztó központ igazgatási és adminisztratív szerepet kapva kiemelkedett a többi, őt körülvevő település közül, sőt tekintélyét emelte révjének jelentős forgalma, ahol az Erdély és a Balkán felől érkezők biztos átkelést találva tovább mehettek nyugati és északi irányba a Dunántúl, az Alpok illetve Buda felé áruikkal. Mint láttuk, már a régebbi időktől — a magyarság előtt itt élt hatalmak országlása idején — állhatott valamiféle erősség a település mellett, amelyből a király megbízottai és katonái ellenőrizhették a forgalmat. E korai, autonómiával még nem rendelkező város, amely már különbözött a falusias településektől, azonban jogi értelemben még nem tekinthető valódi városnak, jóllehet kereskedelemben játszott szerepe, kézműveseinek száma, központi hely funkciója és a velük járó népesség koncentráció kiemelte a környező települések közül. E városias településeket, amelybe Szeged is tartozott, a jelenlegi kutatás négy fő csoportba sorolja, amelyek természetesen nem különülnek el teljesen egymástól, amint városunk példája is mutatja. A kereskedő-, az erődítményekkel összefüggő- az egyházi központú- és a piacos települések közé a korabeli Szeged is besorolható. Kereskedelmi illetve sóelosztó helyként bukkant fel először a neve az írott forrásokban viszonylag későn, 1183-ban, amikor III. Béla király a nyitrai egyháznak adományokat juttatott, közöttük három sószállító hajót adott, „amelyek Aradon vagy Szegeden (in Cigeddin) állomásozzanak." A só révén került be Szeged neve az 1222. évi Aranybullába, amely szerint sót az országon belül csak Szalacson (Bihar megye) és Szegeden tarthatnak. Éppen az Aranybulla adata hívja fel a figyelmet arra, hogy Sze-