Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

III. A HONFOGLALÁS ÉS ÁLLAMALAPÍTÁS SZEGEDEN ÉS VIDÉKÉN

gyakorolt. Szilaj lovainak se szeri, se száma nem volt, azokról nem is beszélve itt, amelyekre a lovászok gondozásában a házak táján vigyáztak. Barmokkal is végtelen számban rendelkezett, minden csordát egy-egy gulyás keze alá adva, s voltak azonfelül uradalmai és udvarházai is, de még a királynak a Maroson leúsztatott sója fölött is bitorolta a hatalmat, amikor e folyó révjeiben végig a Tiszáig vámszedőket és őröket helyezett el, s nem hagyott kisiklani semmit a vámoltatás alól. A görögöktől pedig felhatalmazást szerzett, majd az említett Marosvárott kolostort emelt Keresztelő Szent János tiszteletére, amelybe apátot tett görög szerzetesekkel együtt a maguk rendszabálya és szertartása szerint. S minthogy a föld e férfiút szolgálta a Körös folyótól egészen az erdélyi részekig, illetve egész Bodonyig és Szörényig, amelyet végig mindenestül a maga hatalma alatt tartott, ezért fölényben volt a fegyveresek sokaságát illetően, a királlyal pedig a legkevésbé sem törődött." (Almási Tibor fordítása) A király, Szent István és az őt semmibe vevő Ajtony között elkerülhetetlenül bekövetkezett, aminek jönnie kellett, a kenyértörés. Az összecsapás 1028 és 1030 között játszódott le. A király seregét rokona, Csanád vezette, aki az Ajtony felett aratott győzelem után az elfoglalt terület ispánja lett. Az Al-Dunától a Szárazérig terjedő roppant nagy területen később több megye szerveződött. A Csanádi püspökség középkori kiterjedésében viszont végig őrizte Ajtony államának méreteit. Ajtony leverése idején Szeged feltehetően valamiféle előretolt bástya, hídfőállás szerepét játszhatta. Bizonyára állt a Tisza partján egy földből készült erősség, amelyből ellenőrizni lehetett a szárazföldön és vízen járókat, valamint a rév forgalmát, amelyet elképzelhető, hogy a királyi sereg is igénybe vett az átkeléskor. A király csapatainak győzelme és Ajtonynak az életébe is került veresége megszüntette a politikai határt, ami évtizedekig a Tisza vonalán húzódott a két törzsi hatalom között, és Szeged ezzel az ország belsejébe került, és ott maradt a 16. század közepéig, félezer éven át. Miután elhárultak az akadályok az egyház- és államszervezés lehetősége elől, Marosvár, a későbbi Csanád székhellyel létrejött Csanád megye. Első ispánjának leszármazottai, a Csanád nemzetség tagjai egészen a török hódoltság elejéig hatalmas dominiumokat birtokoltak a megyében. A nemzetség Telegdi főága kiváló érsekeket (Csanád, Tamás) adott az országnak, Telegdi István kincstartó lett, míg Telegdi Katalinban Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király édesanyját tisztelhette. A megyei és helyi egyházi életben jeleskedő nemzetségtagok pedig sokszor megfordulhattak városukban. A Csanádi Püspökség első püspöke az életszentségéről már saját korában híres Gellért, velencei származású bencés szerzetes, aki a királytól jövet többször megfordulhatott Szegeden, az első tudós volt vidékünkön. Elmélkedés a három fiú himnuszáról című művét bizonyára a bogumil eretnekekkel való találkozásának és harcának az élménye nyomán mint csanadi püspök Maros menti székhelyén írta. A mártír püspök mint egyházszervező és tudós szerző egyaránt kiemelkedőt alkotott. Szentté avatása után egyházmegyéjének védőszentje lett. Amíg a mai Szeged Tisza balparti része, azaz Újszeged a középkoron át mindvégig Csanád megye része volt, addig a folyó másik oldalán állt város területének megyei igazgatási helyzetében már a középkor során változás állt be. Szeged az egyházszervezés során az 1009-ben alapított kalocsai érsekség szervezetébe került, amely egy