Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

repe volt a társadalmon belül feszülő ellentétek oldásában. E szorzó a változó szemlélet és a gazdasági reformok következtében 1990-re hatszorosra emelkedett. Az 1970es évektől egyúttal megindult — kezdetben szerényen, majd egyre felgyorsulva — a homogenizált társadalom vagyoni tagozódása az újgazdagokkal az élen, a társadalom legalján pedig a depriváltak, azaz szegények össztársadalmi tekintetben mintegy tíz százalékra tehető rétegével. A társadalom homogenizálását, amely kezdetben együtt járt a régi elit rétegek felszámolásával, nem pusztán a fent leírt módszerekkel hajtották végre. Ide vehetjük az internáló táborokba gyűjtést és a kitelepítéseket. Szegedről például 1952-ben száz családot telepítettek ki. Ingóságaikat felleltározták, és a bizományi áruházon keresztül értékesítették. Ugyancsak ide tartozik a szerzetes rendek felszámolása. 1950-ben, amikor elrendelték feloszlatásukat, az országban 23 férfiszerzetben 2582-en, a 40 női szerzetben 8956-an éltek. Szegeden ekkor négy férfi szerzetes rend (jezsuita, minorita és obszerváns ferences, valamint piarista) tevékenykedett, továbbá tízen felül volt a női, az apácarendek száma. Feloszlatásuk, azaz internálásuk, akkor következett be, amikor 1950. június 7-e és 9-e között indokolva a jugoszláv-magyar viszony elmérgesedésével 1000 szerzetest és apácát telepítettek ki a jugoszláv határ térségéből. Idegen helyre vitelük — miután a végrehajtókat a városházára hívták össze, némi pálinkával erőt és bátorságot öntve beléjük tájékoztatták a feladatról — éjjel történt. Kis személyes csomaggal, teherautón vitték el a rendtagokat a városból üresen hagyva a rendházat, ahonnan az ingóságokat később leltárba vétel után szállították el, az épületeket pedig más célra hasznosították. Az alsóvárosi zárdából Kárpát M. Relindisz nővér visszaemlékezése alapján az alábbi módon szállították el a 122 rendtagot: „A szegedi anyaházban éjszaka 2 órakor a portás nővér felszólt az emeletre, hogy keresik a tisztelendő főnöknőt. Néhány perc múlva kinyílt a nagykapu, és hat leponyvázott teherautó gördült be az udvarra. Fegyveres katonák, ávósok lepték el a rendházat, és minden hálószobába bekiabáltak: »Húsz perc öltözködési idő. Szedjék össze a szentségeiket és a meleg holmijukat.« Minthogy nem volt egyetlen nagyobb termünk sem, ahol mind elfértünk volna, a kápolnába tereltek bennünket, nővéreket és jelölteket. Útközben, az emeletről lejövet egy nővérünk elkezdte a Te Deumot énekelni. Erre ránk kiáltottak, hogy maradjunk csendben. A kápolnában elfoglaltuk a helyünket, ők pedig név szerint szólítottak minket az áldoztatórácshoz, hogy aláírjuk a minisztérium végzését, mely szerint »tartozik jelenlegi lakóhelyét elhagyni és Ludány község kényszertartózkodási helyre távozni. Indoklás: Nevezett eddigi lakóhelyén való tartózkodása a közrend és közbiztonság szempontjából aggályos. Az előttem kihirdetett és kitiltásomat elrendelő véghatározatot átvettem.«" A korábbi politikai és gazdasági elithez tartozókat és a rendszerrel szembenállókat vagy csak vélt szembenállókat (pl. Szegeden Bálint Sándor, Ilia Mihály és mások), illetőleg azoknak jelentős részét az egész korszakon át figyelte a titkosrendőrség. E tevékenységéről azóta városunkra vonatkozóan is jelentős szakirodalmi feldolgozások születtek. Minden társadalomtörténeti feldolgozás részletesen foglalkozik a népesség iskolai végzettségével, amely egyik fontos jellemzője a társadalom állapotának. E tekintetben