Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

házakkal beépített része. Új életformát kényszerítettek az oda költözőkre, állíthatjuk: nem mindig szerencsésen, azonban határozottan hozzájárultak Szeged városias jellegének erősödéséhez. A ma embere csak nosztalgiával tekinthet vissza a nagy építkezési hullámra, hiszen a magánerős építkezések mellett állami erővel beindult munkálatokra majd másfél évtizedig várhattunk. Az újabb lendületet az Európa nostra-díjjal elismert Kárász utcának és környékének rekonstrukciója, továbbá az egyetemi könyvtár új épületének (Tudományos Információs Központ) megépítése jelenti. Amíg a nagy állami építkezések folytak, Újszegeden beindult a magánerős építkezés, amelynek eredményeként, ma az 1880-ban Szegedhez csatolt Torontál megyei mezőváros utóda lassan Szőregig ér. Kis területre épített hivalkodó villák és tisztes jólétre utaló lakóházak váltják egymást utcáin. Az egykori, máig fennmaradt, régen nagynak és szépnek tűnő villaszerű polgárházak viskónak tűnnek az újonnan épültek mellett. Újszeged kertvárosi jellegű karakterén keveset változtattak az oda települt közintézmények és társasházak nagyobb tömbjei. Az utcák és a kertek fái jótékonyan takarják őket. A városrész növekedésére jellemző adat: az 1960-as évek elején még csak tízezren lakták, ma 30 ezer lakóinak száma. Részükre, és a Románia felől érkező forgalom számára épült az 1979-ben átadott Bertalan híd, az ország második leghoszszabb hídja, amely a Római körutat a Temesvári körúttal köti össze. A várostervező Lechner tudta, hogy egyszer megépül, mint ahogy a jövőben a harmadik híd is állni fog a Bécsi kőrút-Temesvári körút között. A 80-as évek közepétől folyik a Nagykörúton kívüli történelmi városrészek — Felsőváros (a Tiszától a Csongrádi sugárútig), Rókus (a Csongrádi sugárúttól a Bakay Nándor utcáig), Móraváros (a Bakay Nándor utcától a Petőfi Sándor sugárútig), Alsóváros (a Petőfi Sándor sugárúttól a Tiszáig) — fokozódó ütemű magánerős átépítése. Ennek során a telekuzsorára törekvő beépítések gyakran súlyos sebet ejtenek a korábban harmonikus, a Nagyárvíz után kialakult városképen. A korszakban további településszerkezetet alakító változás is bekövetkezett. A város közvetlen közelében fekvő községek: Tápé, Dorozsma, Gyála, Szőreg és Új szentiván „összenőttek" vele, a hozzájuk vezető közút mentén, ami nem különleges jelenség, a gyarapodó városok sajátja. így lett a 14-15. században Szeged része — amint a középkort bemutató részekből emlékezhetünk rá — Balak, a későbbi Alsóváros, Aszszonyfalva, a későbbi Felszeged, azaz Felsőváros, valamint a ma már nem pontosan lokalizálható egykori Bánfalva. A fentebb említett településeket Új szentiván kivételével a később különvált Algyővel együtt 1975-ben, egy akkor és utána is sok vitát kiváltó döntéssel, önálló közigazgatásukat megszüntetve Szegedhez csatolták. Akkor lesznek igazán a város részei, ha infrastruktúrájukkal ugyanazokat a lehetőségeket kínálják lakosaiknak mint maga Szeged. Ugyanekkor Szeged agglomerációs övezete kiterjedt egészen Hódmezővásárhelyig és Makóig. A három város a községekkel együtt képzi az egész Alföld legnagyobb település együttesét, amely sok ügyben azonos érdekből kiindulva együttes fellépést kíván. A második világháború óta eltelt több mint fél évszázad elsősorban sok gonddal, kevesebb örömmel járt a város és lakói számára. Valójában legnagyobb gondjától, határmentiségétől, fejlődésének legnagyobb gátjától nem tudott megszabadulni. Az eltelt évtizedek alatt azonban a városkép nagyot változott, elődeink nehezen ismernének rá