Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
II. ELŐDEINK
maták kora, amely a Kr. u. 10-20-as évektől 410-ig tartott, hogy utána a népvándorlás új népeket, adatokat, évszámokat hozó ideje következzék. A szarmaták népének az Alföldre településében a rómaiak játszottak szerepet, akik a mediterrán kultúrát Európa eddigi története során északi irányban a legtovább terjesztették, ugyanis Pannónia meghódítása (Kr. e. 35-Kr. u. 9.) után, hogy határait biztosítsák, a Duna torkolatvidékről előbb (1. sz.) a Duna-Tisza közére telepítették a szarmata jazigokat. Majd miután Traianus császár Kr. u. 106-ban aratott győzelmét követően megszerezte Dácia tartományt, a Tiszántúlra telepítették az ugyancsak szarmata roxolánokat. Az iráni nyelvű harcias nomád nép, akiknek vadságáról a Feketetenger partjára, Tomiba száműzött Ovidius is megemlékezett, sőt elpanaszolta, hogy ott annyira urak voltak, hogy neki hasznos volt megtanulnia nyelvüket. A Kárpát-medencében letelepült korábban nomád szarmaták agrárgazdaságot folytató nép lett, mint annyi előttük és utánuk ide érkező nemzet. A szarmatákról a római auctorok leírásából már több ismeretet szerezhetünk, ugyanis nagyobb az írásbeliségben fennmaradt hagyományuk elődeiknél. Az már szinte közhelynek számít, hogy mint harcias nép sokszor támadták a római limeseket, annak ellenére, hogy éppen azok védelmére telepítették be őket. Értesülünk arról, hogy a már letelepedett szarmaták nemcsak könnyű, szalmából épített kunyhókban éltek, hanem erős, deszkából épített házakban is laktak, sőt Ptolemaiosz a Duna-Tisza közén állt városszerű településeikről emlékezik meg. Egy késő római író kiemelte, hogy csak a mezőkön folytatott lovas csatangolással és harccal foglalkoztak, a békét nem ismerték. Ausonius római költő rabló hajlamukról írt. Tacitus Germania-jában sajátos megfigyelést írt le, amely szerint a germán bastarnák előkelői a szarmatákkal kötött házasság során rútakká válnak. (Itt bizonyára irodalmi közhellyel, toposszal állunk szemben.) Az idősebb Plinius leírta, hogy a férfiak tetoválják testüket, és fő táplálékuk a ló vérrel vagy lótejjel kevert köleskása. Tacitus és Lucanus feljegyzései, valamint a Traianus oszlopon látható ábrázolásuk alapján hosszú köpenyt és bő nadrágot viseltek. A szarmaták történeténél azért is időzünk többet, mert azon túl, hogy a városhoz közel, Dorozsmán, a Jerney-téglagyárban és a város határában a Csongrádi út mellett tárták fel nyomaikat, időszakukban minden bizonnyal Szegednél római őrállomást is létesítettek. A két provincia, Pannónia és Dácia között a Dunaszekcsőn épített római erődből, Lugioból indult az út, amely a tiszai átkelés után a Maros melletti ősi, már általunk említett vonalon vitt tovább Dácia felé, amit bizonyítanak a Csanádon talált római téglák. Értelemszerűen adódik, hogy a rómaiak már a neolitikum idején használt jó átkelőt vették igénybe a Partiscus-on, a Tiszán való átkeléshez, és mellette építették az őrállomást. Az út átkelője, amelyet a középkoron át végig használtak, önmagában bizonyítéka annak: ha valóban létesítettek a rómaiak őrállomást a tiszai átkelőnél, az csak Szegeden lehetett. A járt utat egyébként, ha nagy kényszer nem vitt rá, sohasem hagyták el járatlanért még a korai időszakokban sem. Kézzel fogható bizonyítékai az őrállomásnak a római padlótéglák, amelyeket a vár 1881-82. évi bontása során találtak eredeti helyzetben a Vár és a Deák Ferenc utca sarkán. Másodlagos Helyzetben a vár falába falazva felleltek még római feliratos követ és egy 2. századi márványszobor töredéket, egy fehér márvány férfifejet. Ez utóbbi másodlagos (netalán harmadlagos) helyzetben talált töredékek érkezhettek később, a vár építésekor, ám a
