Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

VII. A POLGÁRI VÁROS 1. KÖZTÖRTÉNET Vannak évszázadok vagy évtizedek, olyan történelmi korszakok, amelyek sok változást hordoznak, és ezért a történészek kitüntető figyelmet szentelnek eseményeiknek. Ilyen volt Szeged múltjának az a fejezete, amelyet az előző részben mutattunk be, és hozzá hasonló az, amelynek leírása az alábbiakban következik. Szeged polgári kori történetével sok szerző foglalkozott, cikkek összefoglaló tanulmányok sokasága született. E sorok írója arra vállalkozik, hogy áttekintésében kiemelje mindazt, ami a város történetében legfontosabb, és meghagyja az érdeklődők számára a korról szóló szakirodalom böngészésének örömét. E korszak bemutatását a kutatók számára megkönynyítette, hogy a források magyar nyelven íródtak, és megmaradtak a levéltár őrizetében a mai napig. Nehezítette helyzetüket a korábbi időszakokhoz képest megsokszorozódott forrásanyag, amelynek kásahegyét átrágva tudták csak elkészíteni írásaikat. A sok ocsú között bukkantak rá az igazi búzaszemekre, amelyek éltető erőt adtak írásaiknak, amelyek alapján szép eseménytörténetet és emberi portrékat rajzolhatna meg a sorok készítője. Erre azonban nincs lehetősége, ha az általa vállalt keretek betartásához ragaszkodik a továbbiakban is, hogy munkája egységességét megőrizze. Az 1848/49-es forradalmat követő önkényuralom majd a Bach-rendszer idején a korábbi idők nagyformátumú egyéniségei eltűntek a történelem színpadáról. Ki emigrált, ki börtönben sínylődött, ki pedig visszahúzódva töltötte napjait. Az új rend kiszolgálóinak azonban akarva, akaratlanul, ha felemás módon és felső utasítások mentén végre kellett hajtaniuk azokat a változtatásokat, amelyek az új polgári rend felé vezettek. A kiegyezés után pedig a kortársak megújult lendülettel foghattak hozzá az ország építéséhez. A jobbára gazdasági tekintetben konjunkturális időszakot csak időnként törték meg kisebb válságperiódusok. Ezért a városi élet kibontakozásának jelentős időszaka a 19. század második fele. Mi sem bizonyítja jobban, mint a lakosság számának megkétszereződése a századfordulóra Szegeden. A század közepi 50 ezerről 100 ezer 270-re nőtt. Az 1848-1849. évi polgári forradalom és szabadságharc leverése után nem maradt el a megtorlás városunkban sem. Az új rend szervei üldözőbe vették a forradalom idején szerepet vállalt embereket. Osztróvszky József volt kormánybiztos és Dáni Ferenc szegedi tanácsnok 1855-ben szabadultak börtönükből. Rengey Ferdinánd, Kárász Benő és Tóth Mihály egykori főbíró a pesti újépületben töltött vizsgálati fogságból 1849. október 15-e után szabadultak. Egyeseket besoroztak a császári hadseregbe, másokat rendőri felügyelet alatt tartottak. Sokan emigráltak, mint például Stahel-Számwald Gyula, aki tábornoki rangig emelkedett az északiak oldalán küzdve az amerikai polgárháborúban.