Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

vételnyi szünet után ismét megkezdődött a mozgalmas politikai élet és a hadak járása a megyében és a városban. A népfelkelést, amely nem hozta meg a várt eredményt, Szegeden, mint sokhelyütt, a júniusi közgyűlésen hirdették ki, majd népgyűléseket tartottak, és nemsokára megkezdődött az országgyűlés, valamint a főhivatalok Szegedre költözése. A hadi helyzet gyorsan változott a Délvidéken, ahol a szerb felkelést a szabadságharc során sohasem sikerült teljesen felszámolni, és megegyezésre sem sikerült jutni, mivel a szerbek egy pillanatra sem mondtak le az önálló Vajdaság megteremtésének a gondolatáról. A délvidéki császári csapatok és a felkelők erősítést kaptak a Jellasics vezette hadtesttől, és miután előre nyomultak a Ferenc-csatornáig, Szeged fenyegetett helyzetbe került. Miután a minisztertanácson eldőlt, hogy a kormány Szegedre költözik, a korábban megkezdett erődítési munkálatokat kívánták felgyorsítani, mivel a sík terepen a harc esetén a félkész erődítések is fedezéket jelenthettek a védők számára. A tél folyamán a szerbek előrenyomulása idején a Tisza bal partján sáncrendszer készült, most a Szilléri-híd, Öthalom, Dorozsma és a Maty-éri híd irányban a város körül félkörívben folytak az erődítési munkálatok. Sőt felmerült a Tisza vizének védelmi szempontból ásott csatornán Sövényházától Dorozsmán át a Maty-érbe vezetése. Július első napjaiban megindult az országgyűlés két táblájának, valamint a kormány tagjainak és a kormányhivatalok tisztviselőinek, katonai alakulatoknak és a menekülő pest-budai lakosságnak a Szegedre özönlése. A két várost „szekérvonat" kötötte össze. A hangulatot jellemző szólás volt: „Fut a kutya Szeged felé, lóg a farka Buda felé." A nem kevés nehézséggel járó költözés után az országgyűlést a városházán, a hadügyminisztériumot a Zsótér-házban helyezték el. A képviselők és miniszterek a módos családoknál kaptak szállást. A hivatalnokokat szintén magánházaknál helyezték el. A zsúfoltságot fokozta, hogy a Délvidék lakosságának egy része szintén Szegedre menekült. Kossuth július 11-én érkezett érkezett Szegedre. Kárász Benő főispán házában kapott szállást. Itt helyezték el a kormányzó elnöki hivatalt is. Érkezésének estéjén a ház erkélyéről mondta el kormányzó elnökként utolsó nyilvános beszédét a tiszteletére megjelent nagyszámú tömeg előtt. Kossuth ünneplése azonban nem a valódi hangulatot fejezte ki. A szabadságharc idején hozott erőfeszítésekbe és az egyre kilátástalanná váló áldozatvállalásba belefáradt lakosság hangulatát tovább rontotta a várost ismét elérő kolera. Az áldozatok számát az év őszéig terjedően 800-1000-re tehetjük. Előbb nagy riadalmat keltett, majd dermesztően hatott az új szegedi hídfőnél állt Zsótér-féle raktár, amelybe 150-200 mázsa lőport halmoztak föl, fölrobbanása. A kár mérhetetlen volt, csak a halottak számát 50-60-ra becsülték. A szörnyű hatású robbanás után fél órával ült össze az országgyűlés, amely Szeged elhagyásáig rendszeresen ülésezett, és két fontos, de már végrehajtásra nem kerülhetett törvényt hozott, ezáltal csak üzenet értéke maradt. Miután Kossuth és Bálcescu július 13-án megegyezett a Békélési Tervezetben (Projet de pacification) a magyarromán szembenállás és harc megszüntetéséről, két héttel a világosi fegyverletétel előtt megszületett a nemzetiségi törvény, amely az engedményeket 17 pontban foglalta össze. A nemzetiségekről szóló törvénnyel azonos jelentőségű a zsidók egyenjogúsításáról szóló, amely a keresztényekkel azonos politikai és polgári jogokat biztosított az ország zsidó lakosságának.