Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

kegyes atyák pedig éppen azért kapták nevüket, mert a szegény sorsúakat ingyenesen oktatták. A kalapos király halála után a gimnázium ismét lábra kapott. A városnak sikerült elérnie az udvarnál két líceumi osztály, a logikai és filozófiai szervezését, amely a kor viszonyai szerint főiskolai képzésnek felelt meg, és elvégzésük után közvetlenül lehetett beiratkozni a szakképzést adó egyetemre. Az iskola korábbi tanári kara kicserélődött, tagjai magas szintű képzésben részesítették a 200-300 diákot számláló gimnáziumi és a 100-200 főt számláló líceumi hallgatót. A tanárok az oktatás mellett bekapcsolódtak a város szellemi és kulturális életébe, iskolájuk hatóköre pedig messze túlterjedt a városon. Több mint egy évszázadon át a vásárhelyi református gimnázium (alapítva: 1722) mellett nemcsak a szegedi, hanem a Délvidék tanulni vágyó fiatalsága számára is otthont adott. Az 1991 szeptemberében újra indult iskola közel harmadfél évszázados fennállása alatt kiváló tanári karának — Apró Ferenc gyűjtése szerint — tagja volt Balanyi György, Benyák Bernát, Bontó József, Csaplár Benedek, Dugonics András, Fekete Ipoly, Horváth Cyrill, Jászai Rezső, Magyar Gábor, Öveges József, Révai József, Schütz Antal és Szabiik István. A jeles diákok közül koptatta padjait Bálint Sándor, Beszédes József, Czapik Gyula, Csemegi Károly, Cserzy Mihály, Dugonics András, Horváth Mihály, Huszka Jenő, Juhász Gyula, Kálmány Lajos, Katona József, Kármán Mór, Klapka György, Klauzál Gábor, Löw Immánuuel, Mályusz Elemér, Maróczy Géza, Nyilasy Sándor, Ortutay Gyula, Osztróvszky József, Paskai László, Révai Miklós, Straub F. Brúnó, Tömörkény István, Vedres István és mellettük számos, később híressé lett román és szerb értelmiségi. Közülük talán a legismertebb Rajasics szerb pátriárka, Ivan Antunovics püspök, néprajztudós, valamint Victor Babes, a kolozsvári Babe§-Bólyai egyetem román névadója. A korszak végén, 1844-ben újabb középfokú iskola nyitotta meg kapuit Szegeden: a tanítóképző intézet, az országban 1842-ben rendelettel felállított öt képző egyike. A két éves tanulmányi idő alatt vallástant, számtant, „kézműtant", általános módszertant, magyar nyelvtant, földrajzot, helyesírást és szépírást oktattak. Zenetanulásra még az idősebbeket is rávették. A szegedi irodalmi élet a piarista paptanárok tollán született újjá. Fiala Jakab (1697-1733) költő és iskola-dráma-író retorikát és poétikát tanított Szegeden, és ekkor alkotta négy énekből álló, latin nyelvű kiseposzát, amelyben a város történetét dolgozta fel. A mitológiai keretbe ágyazott történetet „egy öreg embertől hallotta" a költő, akinek a Maros istene mesélte el. A mű egyrészt az őstörténetre összpontosít, amely a későbbiekben is kedves témája a piarista történetíróknak, másrészt megjelenik benne a helyi hagyomány, a lokális tradíció. Az előbbi a hagyományos magyar nemesi történeti hagyományok erősítését szolgálta a soknemzetiségű városban, az utóbbi a helyi azonosság-tudat kialakítását segítette elő. A kegyes atyák egyébként egész oktatásukat a magyarság-tudat erősítésének szolgálatába állították. A korabeli gimnáziumok paptanárai mai elnevezéssel élve a tudós tanárok életideálját valósították meg, és általuk egy-egy iskola — akár katolikus, akár protestáns — székhelyének és vonzáskörzetének szellemi központja lett. A tanárok tehetségük és szerencséjük mértékének megfelelően közvetítették a diákság és a város mezei értelmi-