Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

kezett, döntését a tanácsülésen jegyzőkönyvezték. Nem egy kisebb ügyben a bíró sommás, azaz szóbeli ítéletet hozott. 1772-ben királyi rendelettel külön a polgári (polgári törvényszék) és a büntető (bűnfenyítő törvényszék) ügyekkel foglalkozó bírói tanácsot állítottak fel. A 60 forint alatti ügyekre nézve a peren kívüli eljárások tanácsát szervezték meg. Ezen időtől polgári perekben másodfokon a városi tanácshoz, harmadfokon pedig a tárnokszékhez nyílt lehetőség fellebbezésre. Sajátos módon 1827-től a kisebb ügyek intézésére Felsővároson, Alsóvároson és Rókuson egy-egy albíróságot állítottak fel, amelyek 1848-ig működtek. Szeged város — mint említettük — jobbágy községei felett földesúri jogokat gyakorolt, és ebből következően úriszéket tartott, amelynek létét az 1848. évi IX. tc. szüntette meg. Polgári perekben a megyéhez, a büntetőkben pedig a királyi táblához nyílt lehetőség fellebbezésre. A szegedi bíróságokon tárgyalt peres ügyek közül a boszorkány perre térünk ki, amelynek híre az országhatáron túlra eljutott. C) A BOSZORKÁNYPER Szeged társadalma a török kiűzése után nagyot változott, amint ezt a korábbiakban leírtuk. Az őslakosok és az újonnan beköltözöttek, magyarok és a határőrvidéknek a városban élő elemei között ellentétek feszültek. Évtizedekre volt szükség, amíg a város társadalma egységes egésszé formálódott. A puskaporos hangulatot tovább fokozta az 1720-as évek második felében bekövetkezett aszályos évek nyomán kialakult nyomor és nincstelenség. 1728-ban az addigiaknál még szomorúbb terméskilátások ígérkeztek. Kiürültek a magtárak, a lakosságot éhínség fenyegette. A csapássorozatot az egyháziak azzal magyarázták, hogy a nép elfordult Istentől, nem gyakorolja vallását, sőt egyesek az ördöggel cimborálnak. Ezek után — nyilván a közhangulat nyomására — olyanok is elkezdték a szentségek felvételét, akik azelőtt a templomok felé sem jártak. Hamarosan elterjedt a híre, hogy ezek az emberek a szertartásokra nem igaz hittel járnak, a szentostyát kiköpik, szentségtörést követnek el, aminek következményeként azt vélték: a csapás nem Istentől, hanem az ördögtől ered, akikkel egyesek a kapcsolatot tartják. A kor felfogása szerint az efféléket boszorkányoknak tekintették. A boszorkányság téveszméje Európában középkori előzmények után a reneszánsz azon elgondolásából indult ki, hogy nemcsak Isten, az ember is képes alkotásra. Ám úgy vélték: nemcsak jóra, gonosz tettek elkövetésére „teremtésére" is képes az ember, mégpedig azok, akik nem istenfélők, hanem az ördöggel cimborálnak. Ok a szemmel verők és megrontok, akik képesek varázslatokra, átváltoztatásra, alakváltásra, és ördögtől kapott természet feletti képességekkel rendelkeznek. Hamarosan kialakult a tévhit, hogy fel kell lépni ellenük a tiszta hit és erkölcs megtartása érdekében. Hamarosan pereket indítottak ellenük, amelyeket Benedict Carpzov német jogtudós által kidolgozott peres eljárás alapján folytattak le. A vádlottakból testet gyötrő szenvedéseket kiváltó kínzással csikarták ki a beismerő vallomásokat. A boszorkányperek hírét a dunai hajósok hozták magukkal nyugatról, Magyarországon a perek nyomán először a Duna menti településeken lobbantak fel a máglyák. Szegeden sem váratott sokáig magára a nagy per beindulása. Hamarosan terjedni kezdett a híre Danyiné Nagy Örzse, Dancsó János és felesége, Szántó Mihály, Dugo-