Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

Az 1782-ben megszűnt külső tanács szerepe még nem teljesen feltárt, hatásköre csak gazdasági feladatkörökre terjedt ki. Mivel a választott községgel olvadt össze, tevékenysége nem sokban különbözhetett ezétől. Nem úgy a belső tanácsé, amely a bíróval az élen a várost irányította. Tizenkét tagból állt, akiket éppen úgy, mint a főbírót, a külső- és belső tanács, valamint a választott község tagjai választottak. Amennyiben a főbíró, főjegyző és a főügyész nem vállaltak még tanácsnoki tisztséget, a belső tanács 15 főből állt, akik a város összes ügyével foglalkoztak: közigazgatással és igazságszolgáltatással, azaz törvénykezéssel — amelyre később térünk ki — egyaránt. A 18. század végéig a munka szinte teljesen a tanácsüléseken folyt, mindkét említett terület ügyeit egy jegyzőkönyvbe vezették. A tanácsba általában a legbefolyásosabb gazdag családok: Aigner (1842-től Rengey), Babarczy, Dugonics, Gráf, Kiss, Lengyel, Müller, Nagy, Petrovits, Podhradszky, Rózsa, Schwarcz, Szilber (1842-től Bérczy), Szluha, Temesváry, Vadász, Volford, Zombory tagjai kerültek. A 18. század második felében fokozatosan fejlődött ki a tanács hivatali szervezete. A tanácsnokok egy-egy szakfeladat ellátását vállalták, és mellettük, irányításukkal az ügyek sokasodása következtében egyre több ügyintézőre lévén szükség, kialakultak a szakhivatalok. A városnak 1752-ben 108, 1790-ben 144, 1846-ban pedig 338 alkalmazottja volt. A főbíró mellett — akit kétévenként választottak a tanács tagjaival együtt — a középkor óta a rendészeti feladatokat a városkapitány látta el, a kamarás, majd az 1779-től szervezett polgármesteri tisztség viselője a város gazdasági ügyeivel foglalkozott, míg a főjegyző a hivatali apparátus munkáját irányította. Az ügyek szaporodásával és a tanácsi bürokrácia szélesedésével újabb és újabb tisztségeket, mint például tiszti ügyész, adószedő, főpénztárnok, városi főorvos, mérnök, és melléjük hivatalokat szerveztek. b) A VÁROSI TÖRVÉNYSZÉK A polgári kor beköszöntéig a hatalmi ágakat nem választották szét. A földbirtokos magánhatalma mellett közhatalmi funkciókat, mint például az igazságszolgáltatás, látott el. Ugyanez valósult meg a városokban. A hatalmat gyakorló városi tanács az igazgatási feladatok mellett a törvénykezési funkciót szintén betöltötte. A városi bíró neve e feladatkörre utal. A tanács az igazságszolgáltatási feladatát külön ülésen, a törvényszéken gyakorolta, amelynek fellebbezési fóruma más szabad királyi városokhoz hasonlóan a tárnokszék volt, amely a korszakban 430 Szegedről fellebbezett ügyben hozott ítéletet. Szegeden a szabad királyi város rangjának megszerzése után minden polgárnak és a városlakók nagy részének a rendes bírósága a város törvényszéke volt, amely a pallosjog kiváltságával rendelkezett. A törvényszék élén a főbíró ült, mellette bírótársakként a tanácsnokok mint esküdtbírák foglaltak helyet. Kezdetben a polgári és büntető ügyeket ugyanaz a bíróság tárgyalta. Az ügyek szaporodtával a törvényszék több tanácsra tagolódott. 1753-ban külön bíróságot szerveztek a polgári peres ügyek tárgyalására, amely a főbíróból és az erre a feladatra kijelölt tanácsbéliekből, a jegyzőből és a jegyzőkönyvezető írnokból állt. 60 forint perérték alatt a bíró saját hatáskörében ítél-