Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

polgári társadalom struktúráinak kialakulásával következtek be, addig várattak magukra. 6. VÁROSIGAZGATÁS a) TANÁCS Szeged, amint az 1719. évi kiváltságlevél ismertetésekor leírtuk, a középkori előzményeknek megfelelően elnyerte a szabad királyi város rangját, amelyből következően polgárai széles szabadságjogokat nyertek el, és kollektív nemesi jogot kaptak. Mindez nem jelentette a teljes szabadságot. Szeged azonos jogállású társaihoz hasonlóan felsőbb állami hivatalok irányítása alá tartozott. Közvetlenül a török kiűzése után ezt a feladatot az udvari kamara (királyi kincstár) látta el, megszervezésétől, 1723-tól pedig a gazdasági ügyeket tovább intéző Kamara mellett a helytartótanács mint főhatóság, valamint a királyi biztosok intézménye. A központi szervek a városok széleskörű középkori eredetű autonómiáját a korszellemnek és az abszolutista állam érdekeinek megfelelően korlátozni igyekeztek. 1783 és 1790 között csak a helytartótanács ellenőrizte a városokat, II. József halála után ismét mindkét főhatóság érvényesítette akaratát a városok életében, amely egyre inkább az ő politikai irányításuk alá került. Mindkét főhivatal királyi biztosok révén gyakorolta az ellenőrzést, továbbá számos ügyben kellett e hivatalok engedélyét kérelmek felterjesztésével elnyerni. Jellemző példa: a városi székházban egy közfal bontásának, illetve ajtó áthelyezésének ügyét a Kamarához kellett felterjeszteni a költségvetéssel együtt. A szabad királyi városok, köztük Szeged közigazgatási, gazdasági és igazságszolgáltatási irányítását testületi és egyedi szervek látták el. Az előbbiek közé tartozott a közgyűlés, a választott község, valamint a külső- és belső tanács. A város polgárainak gyűlése, a közgyűlés a 18. századra gyakorlatilag megszűnt, csak nagyritkán, rendszertelenül hívták össze. Nagyon óvatosan fogalmazva: szerepét a választott község vette át, amelynek kezdeményét Zsigmond király idézett 1412. évi oklevelében fedezhetjük fel. A választott község, a 18. században Electa Communitas soraiban a három városrész lakossága számának megfelelő arányban képviseltette magát. Tagjai közé a módosabb polgárokat választották, akik életfogytig nyerték el tisztségüket. Közülük később számosan a külső, majd a belső tanács tagjai lettek. A választott község 1782ig hatvan tagot számlált, akkor egyesülvén a külső tanáccsal, nyolcvannégy tagú lett. A választott község élén 1782-től a szószóló (tribunus plebis, orator, fürmender) állt, aki szavazati jog nélkül vett részt a belső tanács ülésein, és közvetített a két fórum között. A külső tanács főképp gazdasági (bérleti, építészeti, iskolai, stb.) ügyekkel foglalkozott, szerepet kapott a tisztújításban, tehát a belső és külső tanács, valamint a tisztségviselők megválasztásában. Bizonyos alkalmakkor együtt ülésezett a belső tanáccsal. Ezt az alkalmat elegyes ülésnek nevezték. Működése 1848. április 30-án szűnt meg. A tanács és a közte lévő vita esetén az említet két főhivatal döntött. A két szerv közötti viszony leginkább az egykor volt szocialista tanácsrendszer városi tanácsa és a végrehajtó bizottság között fennállt jogviszonyhoz hasonlítható.