Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VI. AZ ÚJRAFELEMELKEDÉS KORA (1686-1849)

5. A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE ÉS TÁRSADALMA A város társadalma a lakosság összességéből áll, amely különböző rétegekre és csoportokra tagozódik. Őket a város vezetése, azaz tanácsa igazgatja, irányítja, szolgálja, és nemcsak a városképet, a lakosok tudatát formálja és alakítja. A város vezetése, akárcsak a középkorban, ekkor sem csak irányítója, hanem része a város társadalmának, amely korszakunk elején, akárcsak a török korban, területileg sajátosan tagolódott. Amíg akkor a Palánk a törökök és a déli szlávok városa volt, most ugyanitt németek és déli szlávok laktak. A magyarok Alsó- és Felsővároson éltek, és lassan kezdtek beszivárogni a Palánkba. A magyar város vezetését a magyar elöljáróság birtokolta, a katonák és az őket kiszolgálók feletti hatalmat az előbbiek gyakorolták, amint ezt korábban említettük. E két erő küzdött egymással, hogy a városnak a többi délvidéki felszabadult városhoz, Temesvárhoz, Aradhoz, Újvidékhez, Szabadkához és Zomborhoz hasonlóan jelleget adjon. E városokat a Kamara igazgatta, és előbb-utóbb mindegyik megszerezte a szabad királyi városi rangot. Az idők előrehaladtával az egykor határőr déli szlávokból jómódú gazdálkodók, kereskedők és boltosok lettek, érdekeltséget szereztek a Délvidék marhakereskedelmében, továbbá a Kamara óriási uradalmi terményforgalmának, főképp a dohányénak a kisajátításában. A magyar gazdálkodó és kereskedő csoport autonómiájának bástyái mögé húzódva, csak a közvetlen vidékkel kereskedve, mint Debrecen, igyekezett kiszorítani a másik tábort a hatalomból. Végül a kameralista csoport győzött, és Szeged a széleskörű agrárforgalomra berendezkedett, az államhatalommal együttműködő, a társaihoz hasonló délvidéki város lett. A határhasználattal együtt kialakult a stabil föld-magántulajdon, létrejöttek a céhek. Az iparosok aránya a gazdálkodókéhoz képest egy a négy lett. Lehetőség nyílt arra, hogy a még mezővárosi szintű település a későbbiekben a magyar városok élvonalába emelkedjen, amely az 1780 és 1820 közötti időben a mezőgazdasági cikkek, előbb a dohány, később a búza konjunktúrája nyomán bekövetkezett. A város ezzel a kameralista (kincstári) korszakából a merkantilista (kereskedelmi) polgári korszakába lépett. A lendületes gazdasági emelkedést mutatja a nagyvárosi kereskedő testületekre 1812-ben kirótt hadiadó összege. Szeged a 90 ezer forintot fizető Pest, a 40 ezret adó Debrecen, a 28-28 ezret nyújtó Újvidék és Temesvár után következetett 26 ezer forinttal. Többet fizetett mint Buda, Pozsony és Kassa. Más adatok ugyancsak hasonló eredményt mutatnak. A mezőgazdasági konjunktúrát előbb II. József török háborúja (1788-1790), majd a napóleoni háborúk lendítették fel, amelyből a dohánytermelők és -kereskedők valamint a juhosgazdák, továbbá a kereskedők húztak jelentős hasznot. Itt tartjuk fontosnak elmondani, hogy Szeged agrárgazdaságában a szántóföldi művelésben megjelent a dohány, a szőregi uradalom említett bérbevétele révén pedig a zsíros bánáti földeken termesztett gabona. A Homokságon ugyancsak változás állt be a gazdálkodásban. Amíg más helyeken, pl. Debrecenben továbbra is a legjelentősebb tétel maradt a szarvasmarha tenyésztésből származó jövedelem, addig Szegeden a juhtenyésztés tört előre ennek rovására, amihez nagyban hozzájárult a szárazabb időjárás. A vízhiányt a homoki legelők jobban megérezték. Gyérebbé vált füvük, rajtuk kövérebbre hízott a juh, mint a szarvasmarha. Mindez feledtette a balkáni eredetű áruknak a háborús zárlat